Ismét közösen emlékezhettünk meg az 1848/49-es szabadságharcról és forradalomról

A világjárvány okozta mulasztást magas színvonalú műsorral igyekeztünk pótolni történelmünk jeles eseményének 175. évfordulója alkalmából.

A műsor Iboz Bálint, a zene tanszék harmadéves hallgatójának kobozjátékával és a negyvennyolcas évet idéző népdalok éneklésével indult, ami forradalminak tekinthető, ugyanis ezen ritka hangszer először szólalt meg március 15-ei emlékműsoraink történetében. Ezt követően N. Tóth Anikó köszöntötte díszvendégeinket, akik között helyet foglalt Bethlen Fanni, Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének képviseletében, Gál József tiszteletbeli konzul úr, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa és a Magyar Történelmi Társulat igazgatóválasztmányi tagja, Katona Csaba történész is.

Elsőként Jenei Máté, mesterfokon elsőéves magyar és társadalomismeret szakos hallgató előadásában hallhattunk részletet a ’48/49-es események legikonikusabb alakjának – Petőfi Sándornak – a naplójából.

A Petőfit hatásosan megelevenítő naplórészlet után Pólya Tamara, végzős mediátor szakos hallgató lépett színpadra, akinek értő tolmácsolásában Szendrey Júlia nőkhöz intézett buzdító szózatából hallhattunk részleteket.

Ezt követően Katona Csaba nem mindennapi ünnepi szónoklata hangzott el. Tényszerű közlésmódja és az általa felidézett, kevésbé ismert, de annál érdekfeszítőbb információhalmaz teljesen magával ragadta a hallgatóközönség figyelmét.

A tanárokat és a tanítókat nagy megpróbáltatás éri, hogy minden évben újszerű, ugyanakkor színvonalas ünnepi műsor kerüljön a színpadra. Ezt a rögös műsortervezési folyamatot tárta elénk szórakoztató és elgondolkodtató módon Varga Renáta harmadéves magyar szakos hallgató egy iróniát sem mellőző prózai szöveg előadásával.

A tanárjelöltekre idő előtt hárult ez a feladat, viszont könnyedén megugrották az akadályt. A mesterfokon elsőéves magyar szakos hallgatók ötletes filmet forgattak a műsor alkalmára.  A Pilvax kávéházból induló eseményeket jelenkori köntösbe csomagolva jelenítették meg, mely nagyszerű humorforrásként szolgált a közönség számára. A műsorszámban szerepelt Varga Dóra, Jakab Rebeka, Kovács Rebeka, Kesely Veronika, Jenei Máté, Héthy Adrián Károly és Kanyó Kornél.

A műsort – szokásainkhoz híven – kóruszene zárta. Józsa Mónika tanárnő vezénylésével lépett színpadra a Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Kórusa és a kifejezetten erre a napra összeállt alkalmi zenekar. Az elhangzott népdalválogatás is azt bizonyítja, hogy történelmünknek mennyire kiemelkedő részét képzik az 1848/49-es események.

Az 1948/49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulójának alkalmából szervezett megemlékezést Himnuszunk eléneklésével zártuk.

1848 01

1848 02

1848 03

1848 04

Szerző: Szűcs Natália, másodéves mediátor szakos hallgató
Fotók: Liptai Jázmin

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 01, Nitra

tel: +421 37 6408 853