Tanulmányi exkurzió Selmecbányán

2019. május 16-án a Közép-európai Tanulmányok Kara regionális idegenforgalom szakos elsős hallgatói reggel 8 órakor útnak indultak Selmecbányára. Az út körülbelül másfél órás volt, ami jókedvvel, hangos nevetéssel telt. Az út során néhány csoporttársunk ismertette valamennyi város, illetve nevezetesség történelmét, érdekességét, ami mellett elhaladtunk.

Az első megállónk az egyik selmeci bányatónál volt. Ezeket a mesterséges tavakat régen teich-nek nevezték, mai szlovák megfelelőjük tajchy. A selmeci tájkép gyöngyszemei. Az idő kissé ködös volt, ennek ellenére a tónál a körülölelő hegyek és a természet gyönyörű látványa fogadott minket.

Következő állomásunk a Szlovák Bányászati Múzeum volt, ahol egy egyedülálló kiállítást tekinthettünk meg. A múzeum külszíni területén találhatók az értékes bányaberendezések, aknaházak, Szlovákia nagyméretű geológiai térképe, valamint a hozzá tartozó tanösvény és a külszíni kőbánya. A tárlat egyik legjelentősebb és legérdekesebb eleme a Bertalan-táróba való leszállás. Bányászköpenyben, sisakkal és lámpással élhettük át azokat a feltételeket, amelyek mellett valaha a munkások bányásztak. A bányalátogatás előtt megnézhettünk egy kisfilmet a régi bányászati módszerekről, technikákról. A bányában szűk folyosókon és kis lépcsőkön is közlekedtünk, néhány helyen láthattunk használati eszközöket is, amelyekkel régen dolgoztak.

A Bányászati Múzeum után az Óvárat látogattuk meg, amely a középkori és az újkori építőművészet szép reprezentációja. A vár helyén eredetileg román bazilika állt a Szent Mihály kápolnával, melyet később a török hódítás idején várrá építettek át. A következő kiállítások láthatók benne: Barokk szobrok, Festett céltáblák és fegyverek, Selmecbányai pipagyár, Órakiállítás, A kovácsmesterség, börtöncellák és kínzókamra. A csoport a festett céltáblákat, illetve a gyönyörű festményeket találta felettébb érdekesnek.

A tanulmányi kirándulás utolsó helyszíne Selmecbánya szimbóluma, az 1564-1571 között épült Leányvár volt, amely a város védőművéhez tartozott. Jelenleg a „Szlovákia a török hódoltság korában“ című kiállítás látható benne. A legfelső emeletről gyönyörű kilátás nyílik a városra és környékére.

A közös programok végén mindenki körbejárhatta a város egy kis részét. Hangulatos dimbes-dombos utcák, gyönyörű műemlékek, sok étterem és kávéház található a belvárosban. A szabad program előtt a Fő téren szó esett a Szentháromság-szoborról (pestis-oszlopról), a barokk palotákról, illetve a leggazdagabb polgárok rezidenciáiról is.

Tartalmas és eseménydús nap volt, élményekkel és tapasztalatokkal telve érkeztünk meg Nyitrára a késő délutáni órákban. Reméljük, még sok ilyen kirándulásban lesz részünk.

Noémi Dukonyová

 

 

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 74, Nitra

tel: +421 37 6408 853

 

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it.

I understand