Kreatív lesz Szlovákia idegenforgalma a COVID-19 világjárvány után?

A kérdésre Zuzana Palenčíková, a Közép-európai Tanulmányok Kara Idegenforgalmi Tanszékének tanszékvezető asszonya próbált meg választ adni egy virtuális előadás során, ami a Szlovákiában még kevésbé ismert kreatív idegenforgalomról szólt.

Az online előadásra 2020. november 10-én került sor az egyetemi videókonferencia-rendszer, a meet.ukf.sk platformon, mindez a Tudomány és Technika Hete rendezvény keretein belül. Az előadást csaknem 40 érdeklődő hallgatta, pedagógusokat és diákokat is beleértve.

Az előadás első felében a kreatív idegenforgalom fogalmát ismerhette meg a hallgatóság, valamint azt, hogy milyen szoros kapcsolat van a kreatív idegenforgalom és a kulturális és kreatív ipar között, továbbá, hogy melyek a jellemző kreatív tevékenységek egy kreatív időtöltés-szabadságolás alatt. A prezentáció során a tanszékvezető asszony jellemezte a kreatív turistákat is, azok elvárásait egy kreatív szabadságolástól, továbbá bemutatta az európai és a világban megtalálható kreatív desztinációkat is.

A kreatív idegenforgalom célirányos fejlesztése jelentős társadalmi-gazdasági előnyöket is jelent a régiók számára. Ezzel kapcsolatosan az előadáson elhangzottak az Idegenforgalmi Tanszék munkatársai által végzett kutatás eredményei is, amit a „Kreatív idegenforgalom, mint új idegenforgalmi termék Szlovákiában” elnevezésű VEGA pályázat keretein belül végeztek. A kutatás során kiderült, hogy Szlovákiában a kreatív turizmus még nem alakult olyan termékké, ami iránt jelentős kereslet mutatkozna. A mai belföldi turisták a kreatív tevékenységekre csupán kiegészítő programként tekintenek egy szabadságolás keretén belül és nem ez a fő motívum egy-egy utazás során.  Másrészt az eredmények azt mutatják, hogy a kreatív idegenforgalom jelentős fejlesztési potenciállal rendelkezik a kínálat oldaláról (TDM-k, önkormányzatok), a kulturális és kreatív ipar szereplőinek oldaláról (kézművesek, művészek) és természetesen a kereslet oldaláról is.

Az előadás befejező részében a tanszékvezető asszony az idegenforgalom jelenlegi helyzetét és a fejlődési lehetőségeit mutatta be Szlovákiában a kutatás eredményeivel összefüggésben a COVID-19 világjárványt követő időszakban. Valószínűnek tartható, hogy Szlovákiát még csak várja a kreatív idegenforgalom fejlesztése iránti érdeklődés. Zuzana Palenčíková tanszékvezető asszony szerint az idegenforgalom jövője nálunk is és a világ más területein is egyértelműen kreatív lesz, amiről azok a kreatív intézkedések is tanúskodnak, amiket a jelen vírushelyzetben való túlélés érdekében hoznak az idegenforgalmi vállalkozók valamint az idegenforgalom más szereplő is.

Minden bennünket érő válsághelyzetre pozitívan kell tekinteni, mint egy lehetőségre egy új és jobb kezdetre. Nem lehet ez másképp az idegenforgalom jövőjét tekintve sem.

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 74, Nitra

tel: +421 37 6408 853

 

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it.

I understand