„A nyitrai régió ízeinek és aromáinak világa”

2018. november 15-én került megrendezésre az Idegenforgalmi Tanszék, illetve Dr. Ľudmila Mazúchová tanárnő vezetésével „A nyitrai régió ízeinek és aromáinak világa” elnevezésű rendezvény, amelyet a Gasztronómia óránk keretén belül szerveztünk meg. Meghívásunkat elfogadta Dr. Jana Duchovičová rektorhelyettes asszony, Dr. Szekeres László,

a Közép-európai Tanulmányok Karának dékánhelyettese, Dr. Zuzana Palenčíková, az Idegenforgalmi Tanszék tanszékvezetője. Rendezvényünkön részt vettek a Nyitrai Turisztikai Információs Iroda és a Nyitrai Idegenforgalmi Szervezet képviselői is.

A rendezvény konferálását csoporttársaink, Dominik Prílepok és Szakó Boglárka vállalták el. A programot a Zenei Tanszék hallgatói - Alexandra Kochanová, Petra Jakubíková és Jana Rakúsová - színesítették énekeikkel, akiket zongorán Dr.Viktória Nagyová tanárnő kísért. Az első zenei felvonás után Rastislav Masrna sommelier következett, aki egy nagyon érdekes előadást tartott. Mesélt nekünk a Dubaiban eltöltött életszakaszáról, illetve az egyik legrangosabb ázsiai étteremben folytatott munkájáról. Elmondta, hogy fontos ismernünk a bornyitás és –felszolgálás etikettjét. Ezután borkóstolás következett, ahol megtudtuk, hogy mit kell megfigyelni az egyes bortípusoknál: az illatát, a színét és az ízét. A fehér és vörös borok után lehetőségünk nyílt alkoholmentes szőlőmustot is kóstolni.

Az egész esemény csúcspontja a regionális ételek bemutatása volt. Kóstolhattunk kőtést, lecsót, töpörtyűs rétest, kulcsos kalácsot, almás-mákos rétest, szegfűszeges sütiket és még sok más finomságot, valamint megismerkedhettünk az egyes ételek elkészítési módjaival, illetve a hozzájuk kapcsolódó különféle tradíciókkal is.

Nagyon örülünk, hogy megszervezhettük és részesei lehettünk ennek a nagyszabású rendezvénynek. Nagyon fontos információkkal gazdagodtunk, és nagyon finom ételeket és borokat kóstolhattunk. Már várjuk a jövőbeni hasonló rendezvényeket! Köszönjük!

Szöveg: Vivien A. Králiková, 3RCR

Svt chuti a voni 01

Svt chuti a voni 02

Svt chuti a voni 03

Svt chuti a voni 04

Svt chuti a voni 05

Svt chuti a voni 06

Svt chuti a voni 07

Svt chuti a voni 08

Svt chuti a voni 09

Svt chuti a voni 10

Svt chuti a voni 11

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 01, Nitra

tel: +421 37 6408 853