10 éves ju­bi­le­um az Ide­gen­for­gal­mi Tan­szé­ken

A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának Idegenforgalmi Tanszéke ebben az év­ben ünnepli a 10 éves fennállását.


A kerek évforduló ünnepléseként a tanszék 2023. november 6. és 9. között egy izgalmas, négy napos program sorozatot szervezett. A rendezvények során kiváló szakmai emberek tartottak érdekes előadásokat, workshopokat és regionális termékek piaca is várta az érdeklődőket.

A 10 éves jubileumi hét megnyitóján a tanszékvezető, Dr. Beták Norbert, köszöntötte a résztvevőket, majd megnyitásra került az „Ahogy az idő múlik” című kiállítást. A kiállítás megnyitóján sor került a tavaly meghirdetett kari fotópályázat nyerteseinek díjazására is a Tél Szlovákiában, Tél a Nyitrai régióban és Élet a Karon a hallgatók szemével kategóriákban. A tanszék alapításának tizedik évfordulóján a turizmus, a gazdaság és a menedzsment világának vezető szakemberei is meghívást kaptak, akiknek előadásai nemcsak a tanszék történetét, hanem a résztvevők szemléletét és tudását is gazdagították.

program hu

KCR 10 01

KCR 10 02

KCR 10 03

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 01, Nitra

tel: +421 37 6408 853