Beszélgetés Milan Richterrel                     

2023. november 6-án, a Tudomány és Technika Hetének keretében Milan Richter író, költő, műfordító tartott beszélgetéssel egybekötött előadást a Közép-európai Tanulmányok Karán.

Az eseményt a Közép-európai Nyelvek és Kultúrák Intézete igazgatója, doc. PhDr. Ján Gallik, PhD. nyitotta meg. A program menetét a továbbiakban PhDr. Monika Adamická, PhD. vezette, aki az író ez évben megjelent Na nádvorí smrti (magyarul: A halál udvarában) verseskötetének összeállítója.

Milan Richter a háború után született, az irodalom mellett újságírással foglalkozott, egykor pedig diplomataként is tevékenykedett. Munkásságát különféle kitüntetések sora övezi, egyebek mellett a Ján Hollý-díj és a Svéd Akadémia fordítói díja. A szerző zsidó családból származik. Szülei a 2. világháború alatt ismerkedtek meg, nagyszülei pedig az auschwitzi koncentrációs táborban haltak meg.  

A 70-es évektől rengeteg verse látott napvilágot, amelyekben hangsúlyosan jelenik meg a közép-európai totalitárius rendszerek világa, valamint a holokauszt és az antiszemitizmus borzalmai. Műveit bibliai utalások és szerelmi témák tarkítják. A Norvégiában töltött diplomatai évek után a pozsonyi Národné literárne centrum (magyarul: Nemzeti Irodalmi Intézet) munkatársa. Fordításai révén a szlovák irodalom aktív külföldi népszerűsítője, a mai napig működő SLOLIA (Slovak Literature Abroad) megalapítója, valamint a Slovak Literary Review szerkesztője, továbbá két irodalmi fesztivál és a MilanuM kiadó elindítója.  

A rendezvényünk fókuszában az évfordulója alkalmából megjelent, fentebb is említett verseskötete állt.  A költő szerint a kiadvány témái és motívumai maguktól értetődőek. Az összeállításban vegyesen szerepelnek szerelmi, politikai, kormány- és rendszerellenes, valamint a Norvégiában töltött éveket felidéző költemények. Az előadás során a kötet több verse is felolvasásra került.

Az előadás végén kötetlen beszélgetésre nyílt lehetőség. Az esemény úgy, ahogy maga az író életműve is, rendkívül tartalmas és tanulságos volt. Az érdeklődők figyelmét különösen lekötötte a rengeteg életrajzi és irodalomtörténeti kitekintés.

Richter 01

Richter 02

Szöveg: Bc. Alexandra Szalaiová (II. évf. Közép-európai areális tanulmányok)
Fotók: Mgr. Michal Krauter (ÚSJK FSŠ)

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 01, Nitra

tel: +421 37 6408 853