Építs hajót – jót tesz a csoportodnak – Élménypedagógiai workshop

2019. november 5-én zajlott karunkon a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely által szervezett Élménypedagógia workshop, PaedDr. Kantár Hajnalka vezetésével. A workshop aktív szereplőiként a másodéves tanítóképzős hallgatók vettek részt.

„Ha eddig nem is voltunk igazán összetartó csoport, most az lettünk” – nyilatkoztuk a workshop befejezésekor. A foglalkozás hangulata szinte leírhatatlan volt. Hihetetlen, ahogy tizennyolc individuum pillanatok alatt képes átváltozni egy egységesen működő, egymást segítő csapattá. Nem kell más hozzá, csak egy fantasztikus előadó, néhány egyszerű eszköz és egy játékra fogékony csoport.

A workshop alatt néhány „egyszerű” feladattal birkózott meg a csoport. A rávezető játék után csoportlogót kellett kialakítanunk colstokok segítségével. Minden kiscsoport egyedi módon alkotta meg a saját logóját; születtek rendkívül egyszerű megoldások és nagyon bonyolult alkotások is.

Ez után jött a neheze! Helyzetgyakorlat következett: az egész csoport hajótörést szenvedett, és egy jégtömbön ragadt. A feladat ismét nagyon egyszerű volt: horgásszuk ki a tengerből a körülöttünk úszó segédeszközöket, és építsünk hajtót, de közben nem léphetünk le a jégről, és a vízhez sem érhetünk, ráadásul ugyanazt az eszközt ugyanazzal az eszközzel nem érinthetjük meg.

A csoport egy emberként fogott össze, és épített egy hajót, amire mindenki ráfért. Mérhetetlen öröm töltött el bennünket, mikor felhangzott a Karib-tenger kalózai zenéje, mi pedig vízre bocsátottuk az összeeszkábált colstok-vitorlásunkat. Örömujjongással „hajóztunk a szárazföldre”, ahol végre mindannyian elmondhattuk, mit is éltünk át az elmúlt órában. Egyikünk sem maradt szó nélkül, mindannyian meg akartuk osztani a bennünk keletkezett érzelemcunamit.

Szeretnénk megköszönni mindannyian, hogy aktív részesei lehettünk a foglalkozásnak, különösen Nagy Lehocky Zsuzsa tanárnőnek, aki minket választott a workshop résztvevőinek, és Kantár Hajnalkának, hogy bevezetett minket az élménypedagógia rejtelmeibe úgy, hogy nem a füzet fölött görnyedve, hanem a saját bőrünkön megtapasztalva kóstolhattunk bele ebbe az izgalmas tanítási módszerbe.

Bús Anikó, másodéves tanító szakos hallgató

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 74, Nitra

tel: +421 37 6408 853

 

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it.

I understand