Egyre nagyobb az érdeklődés a Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia iránt

4 ország 10 egyeteméről érkezett 45 fiatal kutatójelöltje találkozott november utolsó két napján a nyitrai Közép-európai Tanulmányok Karán, hogy bemutassa és megvédje a Felvidéki Tudományos Diákköri Konferenciára készített dolgozatát.

A nyitrai Közép-európai Tanulmányok Kara és a komáromi Selye János Egyetem közt vetésforgóban évente megszervezésre kerülő tanácskozáson az idei évben regisztrált a legtöbb jelentkező. A 14. alkalommal megszervezésre került konferencia célja, hogy feltérképezze és összegyűjtse azokat a szlovákiai magyar hallgatókat, akik a saját szakterületükön szeretnének valami eredetit, újat felmutatni. A versenyzők péntek délután, 8 szekcióban mérték össze a tudásukat, melyekben három- vagy négytagú zsűri hallgatta meg a bemutatóikat. A dolgozatok bemutatását hasznos viták és beszélgetések követték, amelyek nemcsak az előadások értékelésére, hanem a további kutatási irányok kijelölésére is irányultak.

emmi color log1

 

A szombati díjkiosztót dr. Simon Attila plenáris előadása előzte meg, melyben a szlovákiai magyarok 1918/19-es és 1938-as élethelyzetét elemezte a hallgatóságnak.  A dinamikus és gondolatébresztő előadást a zsűri szakmai értékelése, majd a díjkiosztó követte. A zsűri képviselői elmondták, mennyire értékelik a hallgatói többletmunkát, és milyen ígéretesnek tartják a fiatal kutatójelöltek kreativitását és tudományos érdeklődését. A rendezvényt támogató OTDT (Országos Tudományos Diákköri Tanács) általános alelnöke, Weiszburg Tamás a tanácskozás végén elmondta, hogy a tehetséggondozás kiemelt célja az egyetemi oktatásnak, hiszen itt a jövő kutatógenerációjának kinevelése a tét. Hozzátette, ha a hallgatók szakmailag és emberileg gazdagabban térnek haza a mostani tanácskozásról, már megérte a sok fáradozást.

Minden szekció első helyezettjének díját az OTP Bank támogatta. A Microcomp kft. jóvoltából Sánta Kamilla és Basa Patrik (Selye János Egyetem), a SZMAT támogatásával pedig Gelle Donát (Selye János Egyetem) különdíjban is részesült. A nyolc szekció díjazottjai a következő hallgatók lettek:

 

Biológia Szekció

I. helyezett: Szilágyi Melinda (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem)

II. helyezett: Mlčúch Brenda Nicole (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem)

A zsűri mindkét dolgozatot javasolja OTDK továbbjutásra.

 

Humán Tudományi Szekció Irodalomtudományi Tagozat

I. helyezett: Malá Viktória (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem)

II. helyezett: Nagy Nikolett (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem)

II. helyezett: Tárkányi Ádám (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem)

A zsűri mindhárom dolgozatot javasolja OTDK továbbjutásra.

 

Humán Tudományi Szekció Nyelvtudományi Tagozat

I. helyezett: Varga Anita (Bécsi Egyetem)

II. helyezett: Kuszala Orsolya: (Pozsonyi Comenius Egyetem)

III. helyezett: Benes József (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem)

IV. helyezett: Kováč Vivien (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem)

A zsűri mind a négy dolgozatot javasolja OTDK továbbjutásra.

 

Kémiai és Vegyipari Szekció

I. helyezett: Gelle Donát (Selye János Egyetem)

II. helyezett: Molnár Katalin (Károly Egyetem)

III. helyezett: Köböl Klaudia (Brünni Műszaki Egyetem)

IV. helyezett: Pócs Tamara (Szlovák Műszaki Egyetem)

A zsűri Gelle Donát és Molnár Katalin dolgozatát javasolja OTDK továbbjutásra.

 

Műszaki és Informatika Tudományi Szekció

I. helyezett: Nagy Bence (Szlovák Műszaki Egyetem)

II. helyezett: Papp Adrián (Szlovák Műszaki Egyetem)

III. helyezett: Sillik Bianka (Selye János Egyetem)

III. helyezett: Horváth Csaba (Szlovák Műszaki Egyetem)

A zsűri Nagy Bence dolgozatát javasolja OTDK továbbjutásra.

 

Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi valamint Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekció

I. helyezett: Hanesz Júlia (Prágai Közgazdasági Főiskola)

II. helyezett: Csobó Zoltán (Selye János Egyetem)

III. helyezett: Vajner Csilla (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem)

A zsűri Hanesz Júlia dolgozatát javasolja OTDK továbbjutásra.

 

Közgazdaságtudományi Szekció

I. helyezett: Sánta Kamilla és Basa Patrik (Selye János Egyetem)

II. helyezett: Szigeti Szilárd (Selye János Egyetem)

III. helyezett: Ambrus Rebeka (Selye János Egyetem)

A zsűri mindhárom díjazott dolgozatot, valamint Páldi Ádám dolgozatát javasolja OTDK továbbjutásra.

 

Társadalomtudományi Szekció

I. helyezett: Varga Szilárd (Selye János Egyetem)

II. helyezett: Sebők János (Selye János Egyetem)

III. helyezett: Varga József (Selye János Egyetem)

III. helyezett: Ráczkó Vivien (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem)

A zsűri mind a négy dolgozatot javasolja OTDK továbbjutásra.

A rangos eseményt a magyarországi Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT), a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács (SZMAT) és a Diákhálózat (DH) védnöksége alatt a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás ámogatáskezelő, valamint a Jedlik Ányos Polgári Társulás támogatásával rendezték meg.

160x600 bannerMOTPFay

 

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 01, Nitra

tel: +421 37 6408 853

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it.

I understand