IX. Legere Irodalmi Verseny 3. fordulója

2019. december 4-én zajlott a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara által megrendezett IX. Legere Irodalmi Verseny harmadik és egyben utolsó fordulója. Az idei verseny központjában Csáth Géza, Kaffka Margit és Radnóti Miklós művei álltak.

Délelőtt, a regisztrációt követően Papp Viktória ötödéves tanító szakos hallgató – a verseny témájához hűen – egy megzenésített Radnóti-verssel indította a programot. Ezt követte N. Tóth Anikó, a Legere egyik főszervezőjének köszöntője, aki üdvözölte a csapatokat és a résztvevőket, majd ismertette a további programot.

A megnyitó után a szervezők kiosztották a feladatlapokat a csapatok számára, akik nem haboztak, egyből hozzá is fogtak azok kitöltéséhez, melyre újfent 60 perc állt a rendelkezésükre. A kísérőtanárok sem unatkoztak, őket egy módszertani beszélgetésre invitálták. Benyovszky Krisztiánnal, a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet docensével Radics Rudolf elsőéves doktorandusz beszélgetett. Témájuk a popkultúra-kutatás és irodalomtanítás volt, melynek alapját Benyovszky Krisztián egyetemi tankönyve képezte.

A feladatsor kitöltését és a módszertani foglalkozást követő szünetben a versenyzőket kérdeztem, hogyan értékelik teljesítményüket. Kósa Kristóf, a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola tanulója szerint csapata jól teljesített, megjegyezte, hogy leginkább az értő olvasásra kiélezett kérdések köszöntek vissza a feladatok közt, melyeket némi nehézséggel tudtak megválaszolni. Bódi Boglárka, a rimaszombati Ivan Krasko Gimnázium diákja elmondta, hogy a mostani feladatlap könnyebbnek bizonyult, mint az előző fordulóban, ám bonyolult, komplex kérdésköröket kaptak. A diákokon kívül a felkészítő tanáraikat is megkérdeztem, mit gondolnak a versenyről, és hogyan zajlik egy ilyen versenyre a felkészülés. Lakatos Hajnalka, a Rozsnyói Egészségügyi Középiskola tanára kifejtette, hogy a felkészülés főleg a tanítási órák keretein kívül zajlott. „Az ilyen jellegű feladatok kidolgozása nagyon részletes és precíz munkát igényel, de a tanulók mindig kreatívan álltak hozzá” – tette hozzá.

Rövid szünet után a versenyzőknek újra állniuk kellett a sarat, ezúttal viszont minielőadások formájában. A gimnazisták és szakközépiskolások előadását külön zsűri értékelte. „A hagyományosabb prezentációkon kívül film, kisfilm, animáció, képregény, kártyajáték, illusztráció, jelenet, saját vers egyaránt előfordult, amely azt mutatja, hogy a kreativitást megmozgatta ez a költő (Radnóti – szerk. megjegyzése) – magyarázta Benyovszky Krisztián, a szakközépiskolásokat értékelő zsűri elnöke.

Miután a minielőadások véget értek, a NyKFE D1-es termében az ipolysági Szondi György Gimnázium SzondySokk Kisszínpada már javában készült, hogy bemutassa a résztvevőknek Eaton Darr – A lélek hossza 7 képben c. darabját. A színjátszó kör egyórás műsora lekötötte a versenyzők figyelmét, és a teremben olyan csend uralkodott, mintha nem is tartózkodott volna benne senki. Az amatőr színjátszók kimagasló teljesítményét tapsvihar kísérte.

A kora délutáni órákban az irodalmi vetélkedő értékelését szintén N. Tóth Anikó nyitotta meg, aki rövidesen át is adta a szót a rendezvény másik főszervezőjének, Petres Csizmadia Gabriellának, hogy értékelje a verseny összes fordulóján kitöltött feladatsorokat. Mindhárom feladatlap nyolc feladatot tartalmazott. „Az első feladatlap után kaptunk olyan visszajelzéseket, hogy bizony szűkös volt az idő a kitöltésre. Ennek az állt a hátterében, hogy az első feladatok voltak a legigényesebbek, ez a feladatlap tartalmazta a legtöbb (hat) nyitott, értelmező kérdést. A második feladatlapban megfeleztük a zárt és nyitott kérdések arányát, és ezt a könnyítést követve, a mostani, harmadik feladatlapban két nyitott kérdést tartogattunk a versenyzők számára.” A feladatlapok kiértékelését követően kihirdették a Barkácsvers-díjat, a Legere egyik alversenyének eredményeit, melynek győztese a Gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola FifiMik csapata volt, második helyen a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia SUNFLOWERS, míg harmadik helyen a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium VÉGVÁRIAK csapata végzett. A minielőadások versenyét a gimnáziumok kategóriájában a komáromi Selye János Gimnázium ASSUM PULLUM, a szakközépiskolák kategóriájában pedig a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia SUNFLOWERS csapata nyerte meg.

Az alversenyek eredményeinek kihirdetése után a IX. Legere Irodalmi Verseny eredményeire derült fény. A szakközépiskolák kategóriájában harmadik helyezést a dunaszerdahelyi NŐ VÉR KÉK, második helyezést a gútai FiFiMik csapata ért el. A gimnáziumok kategóriájában harmadik helyen a Nagykaposi Gimnázium A VARÁZSKERT TÜNDÉREI, második helyen a dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium fuRAKACSÁk csapata végzett. A képzeletbeli dobogó legfelső fokára a szakközépiskolák közül a Szenci Közös Igazgatású Magyar Tanítási Nyelvű Iskola MARGÓ csapata, míg a gimnáziumok közül a dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium WESZTER csapata állhatott fel.

A csapatokat értékelve N. Tóth Anikó a következőképpen vélekedett: „A feladatlapokat értékelve azt mondhatom, hogy bizonyos csapatok teljesítménye egészen kiváló, látszott a belefektetett idő és energia, a mély és értő olvasás, az együttműködési készség, amihez a felkészítők alapos munkája is hozzájárult.” Pertes Csizmadia Gabirella kiegészítette: „Idén tényleg kirajzolódott az, hogy a gimnazista kategória erősebb, felkészültebb volt. Nem nagy a különbség, de látszik. Nem minősítésként, de megemlíteném, hogy a háttérben az állhat, hogy mivel a szakközépiskolákban szűkebb az órakeret, nem biztos, hogy van idejük elmélyülni a versértelmezési technikákban a diákoknak.”

„A Legere mögött nagyszerű szervezői csapat áll, oktatók, adminisztratív dolgozók, doktoranduszok és hallgatók rendkívül precíz összmunkája biztosítja a verseny zavartalan menetét. Idén is nagy öröm és elégedettség töltött el emiatt. Külön kiemelném, hogy a hallgatók a három forduló során megtanulják a rendezvényszervezés fortélyait, amit majd később iskolai vagy egyéb munkájuk során kamatoztathatnak” – mondta N. Tóth Anikó, aki egyben köszönetét fejezte ki a lelkes szervezőcsapatnak.  

A jövő évi, jubileumi X. Legerére is már nagy erőkkel készülnek a szervezők, Petres Csizmadia Gabriella elmondása szerint már meg is van a következő témakör, amelyet még egyelőre nem árultak el a széles közönségnek. A versenyre való felkészüléssel a középiskolás diákok méltó módon emlékeztek meg Radnóti költészetéről, aki születésének 110. és halálának 75. évfordulóját ünnepeljük idén.

Balázs Dávid, negyedéves hallgató

160x600 bannerMOTPFay

 

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 01, Nitra

tel: +421 37 6408 853

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it.

I understand