A szlovákiai magyarság ifjúságszociológiai műhelyprogramján való részvétel

Karunk két doktoranduszhallgatója, Gergely Viktória és Schulcz Patrik vett részt a 2020. január 10 – 12. között megrendezett szlovákiai magyarság ifjúságszociológiai műhelyprogramján, amelyre az Impulzus Társulás és TéKA (Szlovákiai Magyar Fiatalok Tudományos és Kulturális Társulása) szervezésében került sor, Martoson.

A program első napja a szlovákiai magyar közösség generációs sajátosságainak bemutatásával kezdődött. Dr. Bajcsi Ildikó és Bencze Dávid bevezető előadása során a részvevők betekintést kaptak a szlovákiai magyarok 20. századi történelmébe. A rendezvény második napján a szlovákiai magyar ifjúság helyzetét Dr. Morvai Tünde szociológiai szempontból mutatta be. A műhelyprogram következő részében prof. Papp Z. Attila vezetésével a résztvevők megismerkedtek a kérdőíves felmérés elméleti és gyakorlati módszertanával, majd közösen dolgoztak egy kérdőív kialakításán.  Ennek során megtanulták, milyen fontos a kérdés helyes és pontos megfogalmazása, hogy az ténylegesen érthető legyen ne csak a kérdés felvetőjének, hanem a válaszadónak is. A továbbiakban pedig fókuszcsoport-beszélgetés zajlott a szlovákiai magyar fiatalok érdeklődését leginkább felkeltő témákról. Az utolsó nap keretén belül a műhelyprogramra való reflektálás, valamint a további lépések megbeszélése voltak a zárónap fő pontjai.  

A szakmai műhelyprogramon való részvételt doktoranduszaink nagyon pozitívan értékelik, mind szakmai, mind kollegiális szempontból. A szociológiai és társadalomtudományi képzésen kívül építő jellegű tanácsokat kaptak a doktori munkájukkal kapcsolatban, amit a későbbiekben hasznosítani tudnak majd a kutatásuk során.

Gergely Viktória és Schulcz Patrik, doktoranduszok

160x600 bannerMOTPFay

 

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 01, Nitra

tel: +421 37 6408 853

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it.

I understand