Semmiért egészen a Legerén

Márai Sándor regényvilágát követően november 4-én Szabó Lőrinc pályája került a karunkon zajló X. Legere Irodalmi Verseny 2. fordulójának középpontjába. A rendhagyó, online formában megszervezett versenyre – az első fordulótól eltérően, a koronavírus-járvány súlyosbodása miatt – ezúttal már nem a középiskolák falai közül, hanem otthoni környezetből kapcsolódott be a 25 háromfős középiskolás csapat és felkészítő tanáraik.

A digitális térbe költöztetett megmérettetés második állomásán Arató László, a budapesti Magyartanárok Egyesületének elnöke, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium tanára tartott élő online foglalkozást a résztvevőknek. A versenyzők magas létszáma miatt szakközépiskolás és gimnazista kategóriára osztott, egymást követően kétszer lebonyolított webinárium a Semmiért egészen c. Szabó Lőrinc-vers értelmezésére összpontosított, melyben a rendhagyó szerelmes vers egyes rétegeit próbálták felfejteni a foglalkozásba vont diákok. Az egész délelőttöt kitöltő rendhagyó online irodalomórát követően 13.00-kor vált elérhetővé a 2. fordulóra készített Legere-teszt, amely tizenhét Szabó Lőrinc-vers alapos áttanulmányozására, valamint Nagy Csilla (Pavol Jozef Šafárik Egyetem, Kassa) Szabó Lőrinc költői pályája c. előadásának érzékeny befogadására épít. A versenyzők november 20-áig töltik fel a Legere digitális platformjára a megoldásaikat. A verseny zárására és eredményhirdetésre december 1-jén kerül sor. A rendezvény a Kisebbségi Kulturális Alap és a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács támogatásával valósult meg.

A szervezők

160x600 bannerMOTPFay

 

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 01, Nitra

tel: +421 37 6408 853

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it.

I understand