Most egy kicsit fordítsunk! Egy rendhagyó irodalomóra tapasztalatai

November 9-én az online világunkban eléggé „csehül álltunk”, ami persze nem azt jelentette, hogy knédlivel itattuk fel a folyékony kenyeret a gyomrunkban, azt meg végképp nem, hogy egy virtuális összecsapást rendeztünk.

Inkább csak arról volt szó, hogy „knédliként” szívtuk magunkba Jiří Zeman cseh-magyar műfordító tolmácsolással és fordítással kapcsolatos, hasznosabbnál hasznosabb tippjeit, sokszor vicces, állítása szerint néha-néha már kínos tapasztalatait és az olyan életszerű helyzetek leírásait à la transzlatológia, amikre vállrázkódással és heves bólogatással kiegészített nevetéssel tudtunk csak reagálni.

Természetesen rengeteg kérdéssel rohamoztuk meg a kedves vendéget, azonban a számunkra legfontosabb és legizgalmasabb kérdés az volt, hogy miért pont a magyar nyelvet választotta a cseh anyanyelvű fordító elsajátítandó célnyelvként. Merthogy az egész előadás és a kérdezz-felelek magyar nyelven folyt, amelyről meglepő módon az is kiderült, hogy tömörsége ambivalens tulajdonság tud lenni. Például a „kimazsolázni” szót szökőévente egyszer alkalmazó egyénként igazán lélekemelő volt számomra az a tapasztalat, hogy valaki kihasználja nyelvünk azon lehetőségeit is, amiket csak szórványosan, hova tovább egyre ritkábban hall az ember, arról nem is beszélve, hogy ezt ezúttal a „szomszédunknál” tapasztalhattuk.

Felavatásra került a kétségkívül legegyszerűbb, mégis legnagyszerűbb mottó is: „Internet nélkül nem lennék fordító.” Mit is mondhatnék: lőtt és talált.

Bóna Friderika