Egykori főiskolám emlékkönyvébe

15

,,Én iskolám köszönöm most neked …” (Ady)

Büszkeség tölt el a jubileumi év kapcsán, hogy magyar pedagógus lehettem. Tisztelet és hála adassék mindenkinek, akik ezt lehetővé tették. Az iskola az ember életében fontos szerepet tölt be. Visszatekintve úgy érzem, hogy ezen a főiskolán minden feltétel adott volt ahhoz,

hogy a hallgatók elsajátíthatták a tudás alapjait. Dicséret és elismerés a volt tanáraimnak a kérlelhetetlen szigorért és a magasra állított mércéért. Így válhattunk magunkkal és másokkal szemben is igényes emberekké. Megtanultuk, hogy magyarként kemény akarattal leküzdhetőek az akadályok.
Hála volt tanáraimnak, hogy mindig akadt közöttük olyan, aki mosollyal bátorított, aki jó szóval vigasztalt bennünket. Soknak már csak az emléke él közöttünk.
Ötven év. Sok vagy kevés?
Emlékezzünk vissza a felejthetetlen élményekre, az átélt eseményekre. A jó és rossz feleletekre, az egy életre köttetett barátságokra, a vizsgákra való felkészülésre és a velük járó izgalmakra. Öt évtized minden eseményét, apró mozzanatát nehéz lenne felidézni. Itt olyanná formálódtunk, akikben él a szülőföld és az anyanyelv iránti szeretet.
Kívánom, hogy a mai hallgatók is ilyen útravalóval induljanak a pedagógiai pályájukra.

Esztergályosné Ambrus Zsuzsanna

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 74, Nitra

tel: +421 37 6408 853

 

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it.

I understand