Rendhagyó akadémiai közösségi ülés a KETK-en

Minden közösségnek, így az intézményeknek is szüksége van időnként arra, hogy hátratekintsen a mögötte álló évekre, és kiértékelje saját teljesítményét. Ez volt a célja a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Kara tegnapi akadémiai közösségi ülésének is.

Az ülés első felében a kar dékánja, Dr. Komzsík Attila értékelte az elmúlt négy évet, elsősorban az oktatásban és kutatásban elért eredmények szempontjából. Az eredmények alapján a KETK sikeres négy évet tudhat maga mögött, különösen a folyamatosan növekvő tudományos teljesítmény terén, de bizakodásra adnak okot az újonnan akkreditált tanulmányi programok is.

A kar dékánja az elért eredményekért ezúttal nemcsak az oktatói gárdának mondott köszönetet, hanem a kar azon támogatóinak is, akik az elmúlt években munkájukkal és támogatásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a KETK-en zajló képzés eredményes és a munkaerőpiac elvárásainak megfelelő legyen.

A kar dékánja, Dr. Komzsík Attila a Közép-európai Tanulmányok Karának díszérméjét adományozta a következő intézményeknek és személyiségeknek:

1. Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének: a nyitrai magyar nyelvű pedagógusképzés sok évtizedes segítéséért és a Kar teljes körű támogatásáért, érdekeinek képviseletéért. A díszérmét átvette: Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Czimbalmosné Molnár Éva excellenciás úrhölgy;

2. a Cseh Köztársaság Pozsonyi Nagykövetségének a többéves együttműködésért és a kar aktivitásainak támogatásáért.

A díszérmét átvette:a Cseh Köztársaság Pozsonyi Nagykövetségének első titkára, Ondřej Pometla úr;

3. a Lengyel Köztársaság Pozsonyi Nagykövetségének a többéves együttműködésért és a kar aktivitásainak támogatásáért.

A díszérmét átvette:a Lengyel Köztársaság Pozsonyi Nagykövetségének minisztertanácsosa, Piotr Samerek úr;

4. Lőrincz Ildikó úrhölgynek, a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kara dékánhelyettesének: a KETK hallgatóinak szakmai gyakorlata szervezésében és megvalósításában tanúsított kiemelkedő személyes szerepvállalásáért;

5.Olcsváry László úrnak, a Mercure Bratislava Centrum Hotel igazgatójának, a Kar idegenforgalmi programjának kidolgozásához és megvalósításához nyújtott segítségéért, valamint az oktatók és hallgatók szakmai fejlődésének támogatásáért;

6.az OTP Banka Slovensko részvénytársaságnak a Kar többéves erkölcsi és anyagi támogatásáért, valamint a hallgatók szakmai fejlődésének elősegítéséért.

A díszérmét átvette:Zita Zemková úrhölgy, az OTP Banka Slovensko vezérigazgatója;

7. a MICROCOMP - Computersystém Kft. igazgatójának a Karnak sok éven át nyújtott erkölcsi és anyagi támogatásáért.

A díszérmét átvette: Gál József úr, a MICROCOMP - Computersystém Kft. igazgatója;

8. Zászlós Gábor úrnak, a TriGranit Centrum Rt. elnökének a Kar kapcsolatrendszerének a piaci szereplők felé való nyitása során nyújtott hathatós segítségért és személyes közbenjárásáért.

Boros László úrnak, aki hosszú évek óta aktív részese a KETK közösségi életének,   a Közép-európai Tanulmányok Karának dékánja immatrikulációs emléklapot adományozott, melynekátadásával Boros Lászlóurathivatalosan is azakadémiai közösség tiszteletbeli tagjává fogadta.

A kitüntetett intézmények és magánszemélyek jelenléte az akadémiai ülésen nemcsak megtisztelő volt a közösség számára, hanem egyben pozitív visszajelzést is nyújtott a jelenlevőknek.

Az ünnepi hangulatú délutánt a hagyományos karácsonyi műsor zárta.

-KETK-

 MG 4411

 MG 4567

 

 MG 4553

 

 MG 4530

 

 MG 4520

 MG 4517

 MG 4514

 MG 4502 MG 4492

 MG 4486

 MG 4479

 MG 4479

 MG 4467

 MG 4411

 

160x600 bannerMOTPFay

 

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 01, Nitra

tel: +421 37 6408 853

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it.

I understand