Előadás a hagyományőrzés szerepéről és jelentőségéről
Dr. Nagy Janka Teodóra az előadás elején ismertette a hallgatókkal a 650 éves Pécsi Tudományegyetem karait, részletesebben kitérve Szekszárdra, és az oda kihelyezett Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karra. Elmondta, hogy Szekszárd a turisták által kedvelt város, ahol nagyon fontosnak tartják a hagyományok őrzését, a kultúrák ápolását. A város az őszi hónapokban, főként szeptemberben válik igazán turistacélponttá, ugyanis ekkor rendezik meg a Szekszárdi Szüreti Napokat, amelyen több tízezer látogató vesz részt évente.
A rövid ismertető után az előadás a hagyományba nevelődés témájával folytatódott. Az általános felvezetőből megtudtuk, hogy a hagyományba nevelődés a paraszti társadalom életében a mindennapok szerves részét képezte. A gyerekek akkoriban otthon, a szüleikkel töltötték mindennapjaikat, a családi szférában szocializálódtak, és a látott mintákon keresztül tapasztalták meg a hagyományokat, szokásokat. Az egyén a társadalomba ezáltal a családon keresztül tagozódott be. A család volt az I. világháború előtt a legfontosabb egy ember életében, azonban a világháború alatt ez háttérbe szorult. A férfinek a katonatársai váltak fontosabbá, akikkel nap mint nap együtt volt, és az életüket kockáztatták egymásért. A háború megjelent a házakban is. A régi szentképeket a férjtől érkezett levelek, a családi képeket a katonaság alatt készült képek, a parasztruhát a katonaruha cserélte fel.
Az előadónő kitért arra, hogy a hagyományba nevelődés különösen fontos szerepet játszott a sárköziek életében, és a hagyományőrzés a mai napig az életük szerves részét képezi. A népi viseletet, a tekerődzőt napjainkban már csak alkalmanként öltik magukra a fiatalasszonyok. A tekerődzőt azonban az ember nem tudja saját maga felvenni, mindenképp egy idősebb asszony segítséget kell kérnie, hogy megtűzze a ruhát, valamint csak fodrász segítségével tudja a haját a megfelelő módon feltűzni. A tekerődző a sárköziek számára a közösséghez tartozás, a generációk egymásra utaltságának és a kölcsönös tiszteletének jelképe.
Az előadás egy levél felolvasásával zárult. A levélben egy, a családjával Új-Zélandra költöző férfi ír édesanyjának, akitől elsősorban bocsánatot kér, hogy elszakította unokáitól és ezáltal megfosztotta őt a mindennapi nevetésektől, a közös pillanatoktól. A férfi biztosítja édesanyját, hogy az otthon megtanultak alapján élnek, őrzik a hagyományokat, és a gyerekeiket is úgy nevelik fel, mint ahogy őt is felnevelték: tisztelettudónak és becsületesnek.
Az előadásba aktívan bekapcsolódtak a hallgatók is – mindenki elmondta, milyen településről érkezett, a szüleik hol nőttek fel, és milyen gyakran találkoznak a nagyszülőkkel. A találkozó kellemes beszélgetéssel, jó hangulatban zárult.
Bc. Schulcz Patrik
