Mikszáth bűvöletében, avagy a VI. Legere Irodalmi Verseny első felvonása

Október 19-én immár hatodik alkalommal találkoztak az irodalomkedvelő középiskolások a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának épületében, hogy megmérettessék magukat a Legere Irodalmi Verseny első fordulóján.

„A könyv olyan, mint a gomba, amilyen jóízű, tápláló az egyik,

épp úgy valóságos émelygő méreg a másik.“

(Mikszáth Kálmán)

A háromfordulós irodalmi megmérettetés során ezúttal Mikszáth Kálmán és a kortárs magyar irodalom témája került terítékre.  

A reggeli órákban a KeTK aulájában a megszokottnál is nagyobb volt a nyüzsgés. Mintegy 37 háromtagú csapat érkezett felkészítő tanárukkal a zoboraljai épületbe, hogy megmutassák, az ő csapatuk a legjobb. Miután sikeresen regisztráltak és többé-kevésbé kipihenték az utazás fáradalmait a résztvevők, az épületkomplexum egyik legnagyobb előadótermében kezdetét vette a megnyitó ünnepség. A megnyitó beszédet N. Tóth Anikó tanárnő tartotta, majd Benyovszky Krisztián intézetvezető úr is köszöntötte az összegyűlt társaságot. Beszédükben mindketten kifejtették abbéli örömüket, hogy sikerült megtelíteni a termet a sok csapattal, illetve N. Tóth Anikó megköszönte szervezőtársainak a fáradalmas munkát és igyekezetet, hogy ez a verseny idén is megrendezésre került.

A diákok számára az igazi kihívás a megnyitó után kezdődött. A segítők kiosztották a csapatoknak a feladatlapokat, és ezzel együtt a feszültség is a tetőfokára hágott a teremben. Alig bírták kivárni a versenyzők, hogy elhangozzon a „rajtszó”, és elkezdhessék a feladatok megoldását. Miután nekiláthattak a feladványoknak, a teremben már csak a tollak hangja és a csapatok lázas sugdolózása hallatszott, mindenki igyekezett a legtöbbet kihozni a magából és minél jobban kamatoztatni tudását.

Míg a diákok a tesztkérdéseken törték a fejüket, a felkészítő tanáraik sem ültek tétlenül. A rendezvény vendégelőadói, Kuklis Katalin és Kucserka Zsófia módszertani előadásokkal készültek az oktatóknak. A foglalkozásokról elmondható, hogy a borús időjárás ellenére kedélyes, jókedvű hangulat alakult ki mindkét teremben. Az előadások fő témája mindkét esetben egy-egy novella elemzése és módszertani feldolgozása volt. Kucserka Zsófia a tanórákon történő novellaírás módszereit vázolta fel az előadás kezdetén. Szerinte maga az íráskészség az, mellyel az összes többi verbális készséget, képességet fejleszteni lehet. Majd következtek a gyakorlati feladatok, amikor a jelenlévőknek 2-3 tagú csoportokban kellett morfondírozni különböző módszerekről, hogy ők milyen játékos, interaktív módon buzdítanák a nebulókat az írásra. A feladat megmozgatta mindenki fantáziáját, és a lázas munka eredményeként csak úgy repkedtek a levegőben a kreatívabbnál kreatívabb ötletek.

Ezzel párhuzamosan Kuklis Katalin foglalkozásán szintén egy novellaelemzés állt a központban. A családias hangulatú „kerekasztal-beszélgetésen” a Jelen! – Kortárs ifjúsági novellák című novelláskötetből az Önkontroll című novella került felolvasásra. Egy-egy részlet felolvasása után különböző módszerekkel próbálták a résztvevők elemezni a művet, valamint a főhőst. A pedagógusok itt is sok hasznos, új ötletet sajátíthattak el a röpke egy óra alatt.

A foglalkozások, valamint a tesztek kitöltése után rövid szünet vette kezdetét. A viszontlátáskor diákok és tanáraik nagy beleéléssel vitatták meg, hogy milyen faladatok szerepeltek a tesztben. A rövidke szünet után a csapatok immár közösen átvonultak a reggelinél még tágasabb előadóterembe, ahol Benyovszky Krisztián tanár úr várta őket KRIMIKSZÁTH című előadásával. A csapatoknak igazán érdemes volt hegyezni a füleket, hiszen a következő forduló tesztjének várható kérdései bújtak meg az információk között.

A Titkok, bűnügyek, nyomozás Mikszáth Kálmán műveiben alcím hűen tükrözte az előadás tartalmát, ugyanis a diákok Mikszáth Kálmánt, mint krimi írót és fordítót ismerhették meg a tartalmas hatvan perc alatt. Az előadás bevezetésében többek között szó esett a hagyományos Mikszáth-értelmezésekről, a magas irodalom és a populáris irodalom különbségéről és persze nem maradhatott el a krimi műfajának bemutatása sem. Ezután Mikszáth Poe-fordításai kerültek az előtérbe, majd a Poe-nyomok kerültek bemutatásra az egyes Mikszáth-művekben. Később, az előadás másik felében az író 3 művében, Az apám ismerőse regényben, valamint A lohinai fű és a Kisértet Lublón kisregényekben található detektívtörténetekre jellemző motívumokat mutatta be az előadó a kiemelt szövegrészleteken keresztül. Az előadás végén Mikszáth irodalomszemlélete került terítékre, majd méltó befejezésként egy Mikszáth-idézettel zárult a fejtágítás.

A nap záróakkordjaként Petres Csizmadia Gabriella tanárnő ismertette a délelőtti teszt helyes válaszait. A megoldókulcs közzétételének tíz perce alatt rengetegféle érzelem tükröződött a versenyzők arcán: egy-egy jól megoldott feladatnál az öröm jelei voltak felfedezhetőek, az elhibázott válaszoknál pedig nagy volt az értetlenkedés, hogy „Vajon miért nem ezt írtuk?”.

Mindenesetre nincs csüggednivalójuk azoknak sem, akiknek nem sikerült olyan jól a feladatsor kitöltése, hiszen, ahogyan N. Tóth Anikó zárszavában elmondta, november 24-én újabb fordulóra kerül sor, újabb pontszerzési lehetőségekkel és tartalmas tudnivalókkal találkoznak a résztvevők.

Bc. Varga Kitti, 1. MBAK15m 

L3

L4

L5

L6

L7

L8

L9

L10

L1SK

További képek

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 74, Nitra

tel: +421 37 6408 853

 

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it.

I understand