Kirándultunk

Kedves Olvasó!

2016 október 20-21-én egy csapat - zömében magyar szakos – nyitrai hallgató tanulmányi kiránduláson vett részt. Amennyiben tagja voltál az utazók csapatának, engedd meg, hogy felelevenítsem az emlékeket. Amennyiben sajnos nem tudtál részt venni az exkurzión, kérlek, most kényelmesen dőlj hátra, és utazzunk el még egyszer, hogy Te sem maradj ki ebből a két élményteli napból.

Október 20. (csütörtök)

Az N.Tóth utazási iroda s.r.o 7:30-kor megnyitja ezüst kapuit, az utazni vágyók szinte egyszerre özönlenek be, hogy elintézzék a kirándulások előtt szokványos teendőket. Az izgalmakkal teli reggelt egyedül az időjárás szomorítja el, mivel sűrűn potyognak az esőcseppek alá, lassan megtelítik az egyetem melletti járda gödreit. Ezen vízzel teli kráterek ártalmatlannak tűnve várják a naiv járókelőket, akik a pocsolyáknak hitt árkokban szinte térdig merülnek el, cifra szavakat kurjantgatva, s megszelídítve ezzel az apokaliptikusnak ígérkező napot. 8 óra körül begördül a Nitranspartybusz, mindenki elfoglalja a kényelmes helyét, a vizes árkok áldozatai pedig még indulás előtt zoknit cserélnek. Buszunkra felszáll N.Tóth Anikó és Petres Csizmadia Gabriella tanárnő, valamint az intézet mosolya: Nagy Denisza. Elindulunk, s még a hármas sebességre kapcsolás előtt elkészül a csoport első szelfije egy szelfibot segítségével (igen, már csak ezért megérte eljönni!). 9 órakor érkezünk Garamszentbenedekre. Sajnos az apátsági templomba nem jutunk be, mivel a plébános úr délelőtt tanít, s nem akad a faluban ember, aki kinyitná a gyönyörű gótikus kaput. Ez a tény viszont egyikünket sem kedvetleníti el, mivel a templom elképesztő szépsége, a fák alatti arany levélmintás szőnyeg, valamint az esőtől ragyogó macskakövek látványa kárpótlást jelent.  Buszra szállásunkkor kinyílik az előző napi Legere versenyről megmaradt pogácsákkal teli zacskó, a jóízű falatozás közben pedig első idegenvezetőnk, Voda Zsófi elmeséli a csapatnak, miként is kötődik Juhász Gyula a kirándulás következő stációjához, Lévához. Léván kénytelenek vagyunk megválni néhány öngyilkos esernyőtől, elég gyorsan elegük lett belőlünk és a tanulmányi útból. A lévai várban Varga Barbi egy interaktív játékkal (melyhez jól jönnek a cserkész tapasztalatok) ismerteti meg a kirándulókat a vár történetével. A játék végeztével megörökítjük magunkat a vár különböző pontjain, majd célba vesszük Selmecbányát. Míg utazunk, a mikrofon kézről kézre jár: Batta Borbás Lucitól megtudunk egy pár érdekességet a selmecbányai Leányvárról, Óvárról és a Szentháromság térről. Őt követve Rási Sziszi is beszámol a Szent Katalin templom legfontosabb tudnivalóiról, majd Inczédi Lilla mutatja be a csoportnak a Nagyboldogasszony templomot, valamint az Evangélikus templomot. Mivel a kirándulók jövendőbeli pedagógusok, hasznukra lehet, ha megismerik a hagyományokat: Selmecbánya iskoláiról Hajdú Viki jóvoltából tettünk szert sok ismeretre. Végül Lelkes Bianka ül a sofőr melletti turistavezető székbe, és csukott szemmel sorolja a város ismert személyiségeit. Alapos felkészültsége révén álmából felébredve is képes lenne erre, a szeme azonban azért van csukva, mert szédül a sok kanyartól és a hegyes-völgyes útszakasztól. Selmecbányán a Leányvár alatt parkolunk, aztán felkapaszkodunk az Óvárba. Még mindig szakad az eső, amitől megszületik utazásunk vezérmondata: „Akkor kell kirándulni, ha jólesik (vagy jól ESIK?” (Varga Barbi, 2016). Kigyönyörködjük magunk a vár minden egyes apró zugában, majd a híres evangélikus líceum (ahol pl. Petőfi és Mikszáth koptatta az iskolapadot)  előtt elsétálva átvágunk a Szentháromság téren. S mivel kezd elegünk lenni az esőből, bevesszük magunkat a közeli Divná Pani kávézóba. Sajátos berendezése, a hely szelleme egészen négy óráig fogva tart: száradunk, melegedünk, pihenünk és beszélgetünk nagyokat. Majd megnyílik a Szent Katalin templom kapuja egy kedves fiatal pap jóvoltából. A sejtelmesen homályos főhajóban Voda Zsófit egy ismeretlen erő éneklésre készteti. A templomból kanyargós sikátorokon jutunk vissza az autóbuszhoz. Selmecbányáról egyenesen Ipolyságra utazunk, ahol vitézeket megszégyenítő módon foglaljuk el a Villa Romaine hotel egyes szobáit. Este 7 órakor megvacsorázunk, amit egy rövid borkóstoló követ, majd jó hangulatban elzarándokolunk a közeli zsinagógába. A soron kívüli Múzeumok Éjszakája akció közben majdnem meghiúsul a bejutásunk, mert bizonytalan a tény, hogy a biztonsági riasztó ki van-e kapcsolva vagy sem. Végül csak bemerészkedünk a zsinagóga kiállítótermébe, ahol otthonosan mozgunk, fel-le kapcsolgatjuk a lámpákat, majd szakítunk időt a Saag Galéria egyedi portréinak megtekintésére is, sőt egy még megnyitatlan tárlatot is megszemlélünk. Ezután a társaság egyik fele visszatér, hogy kiélvezze a hotel meleg szeretetét, míg a másik fele a zsinagóga melletti MyHont Café emeletén lévő babzsákok hullámaiba veti bele magát. 22:00-kor jelez a pincér, hogy bizony vége a rendkívüli nyitvatartásnak, így elbúcsúzunk, és megkeressük csoportunk másik részét. Miután mindenki felvette a pizsamáját, ismét összegyűlünk, és újabb bor- és egyéb folyadékok kóstolóját tartjuk, hatalmasakat kacagunk, mély témákról beszélünk, és ittetszikalevegő-t éneklünk. A jó hangulat sokáig kitart, valaki még megmártózik az éjszakában. Nem emlékészünk a lefekvés idejére, de egy röpke  alvás után máris reggel van.

Október 21. (péntek)

Úgy tűnik, a változatos kirándulás egyetlen konstans tényezője az eső. Esőcseppek kíséretében érkezünk meg a magyarországi Horpácsra is, ami arról nevezetes falucska, hogy Mikszáth Kálmán itt élte le utolsó éveit. A Mikszáth-emlékházban megtudjuk, hogy a mai gyerekek a mobiltelefonokon kívül semmivel sem foglalkoznak. Természetesen ezen nyomban felháborodunk, és kiállunk az ifjúság mellett. Horpácsról visszautazunk Szlovákiába, és Szklabonyán állunk meg, Mikszáth szülőfalujában (mintha az életutat fordítva tennénk meg). Az emlékházban hosszasan szóval tart bennünket egy beszédes öregúr, s ha nem jön egy másik csoport, talán még ma is ott lennénk.  Mikszáth átka lehet, hogy mindkét nap szakadatlanul esik az eső, mindenki folyamatosan szorongatja a saját kis #szentpéteresernyő-jét. Egy közös csoportkép után célba vesszük a következő stációt, Kékkőt. Útközben Kaszmán-Saróka Lili mondja el a fontos tudnivalókat, érdekességeket a várról. A várhoz vezető úton egy hajtűkanyarban egy pillanatra megfagy a levegő, szerencsére sofőrünk igazi profi, így hatalmas taps kíséretében felveret a keskeny úton a parkolóig. A várban a híres báb- és játékmúzeum vár bennünket. Játszani is, bábszínházat látogatni is kedvünk támad, de leginkább egy jó ebédre fájdul meg a fogunk. A közeli Nagykürtösön a csapat nagy része meleg étellel jutalmazza meg magát. Elégedetten indulunk további úticélunk, Alsósztregova felé. Hogy ne unatkozzunk egy percig sem, Szeleczki Moncsi a várak és múzeumok közül a pajzán mesék birodalmába kalauzol. Persze hatalmasakat hahotázunk. Az alsósztregovai Madách-kastélymúzeumban mindannyian ámulatba esünk a felújított épület aurájától, a berendezés csodáitól, de legfőképpen az Az ember tragédiája zseniális interaktív feldolgozásától. Katartikus állapotban indulunk haza. Autóbuszunk  Nyitra felé fokozatosan elcsendesedik, majd kiürül.

Ez volt hát a fantasztikus maratoni tanulmányi kirándulásunk, melynek praktikus kulcsszavai a következők: #nemkellidegenvezető, #szentpéteresernyője, #mindenkinyelvjárásaszép, #ittetszikalevegő.

Sok új kedvenc helyünk lett, ahová biztosan vissza fogunk menni. Barátokkal, kedvesünkkel, családunkkal, sőt: majdani tanítványainkkal!

Rási Sziszi

 

A Barsi Múzeum előtt Léván

Selmecbánya az Óvár udvara a Honvéd szobor

Horpács Mikszáth kúria

Szklabonya Mikszáth emlékház

 

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 74, Nitra

tel: +421 37 6408 853

 

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it.

I understand