Középiskola lett a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemből…

…gondolhatták az ide látogatók 2018. február 15-én, hiszen a nyílt nap keretén belül végzős középiskolások hada lepte el az egyetem termeit, hogy minél több információt gyűjthessenek az intézmény nyújtotta tanulmányi programokról, lehetőségekről.

A Közép-európai Tanulmányok Kara nagy szeretettel várta az érdeklődőket az intézetek bemutatásán, ahol minden fontos információt megtudhattak a Közép-európai Nyelvek és Kultúrák Intézetéről, a Pedagógusképző Intézetről, a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetről, valamint az Idegenforgalmi Tanszékről.

Az előadások előtt és után a középiskolás végzősök közvetlen beszélgetésbe is elegyedhettek az egyetem hallgatóival, ugyanis minden tanszéket BA és MA szakos hallgatók képviseltek az előtérben kihelyezett standoknál. Az egyetemistajelöltek pedig éltek is a lehetőséggel, és alaposan kifaggatták a már tapasztalt egyetemistákat a diákélet minden oldaláról. Elsősorban a pontrendszerről, felvételiről, kollégiumról, tanárokról, az étkezési lehetőségekről, a szabadidős tevékenységekről kérdezősködtek, de sok diákot érdekelt az is, hogy konkrétan milyen órái lesznek majd egy adott szakon. Kíváncsiak voltak, egy-egy szak mennyire készíti majd fel őket a munkaerőpiacra, s hogy valóban annyira gyakorlatorientáltak-e a tanulmányi programok, mint ahogy azt az előadások során hallhatták. Az egyetemisták pedig őszintén válaszoltak költségekről, vizsgákról és egyéb követelményekről, de esetenként az átmulatott éjszaka után kihagyott első órákról is, hiszen ha őszinték vagyunk, ez is része az egyetemi életnek.

A középiskolásoknak nagyon tetszett az egyetemi tanárok, professzorok közvetlensége és barátságos hozzáállása, többen felfigyeltek rá, mennyire családias légkör uralkodik a Közép-európai Tanulmányok Karán. Reméljük, az érdeklődők körében nem maradtak megválaszolatlan kérdések, s hogy a sikeres érettségi után újra találkozhatunk velük az egyetemen.


Schvikker Barbara, ötödéves hallgató

 

dod1

dod2

dod3

dod4

dod5

dod6

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 74, Nitra

tel: +421 37 6408 853

 

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it.

I understand