Ha tavasz, akkor TDK!

Március 28-át írunk, és igen, újra eljött a Tudományos Diákköri Konferencia ideje a Közép-európai Tanulmányok Karán. Az idei konferencián öt szekcióban (Magyar nyelvtudományi, Magyar irodalomtudományi, Természettudományi,

 

tdk04

Regionális idegenforgalmi szekció és Areális tanulmányok szekciója) összesen 16 hallgató mutatta be kutatásait, de köreinkben köszönthettünk három vendégelőadót is, akik az ELTE TÓK hallgatóiként már sikereket értek el munkáikkal.

Ezen a napsütéses délelőttön Dr. Presinszky Károly – a kari TDK szervezője –, valamint Dr. Varga Zsuzsanna dékánhelyettes asszony köszöntött minden kedves résztvevőt. A megnyitó legszebb gondolata az volt, hogy mindenki higgyen magában és munkája sikerében. Ezzel a gondolattal vágtunk bele a szekciómunkákba. Minden műhelyt többtagú szakmai zsűri bírált, amely a nap végére nem csak a dolgozatok közti helyezésben döntött, hanem szóbeli beszámolót és értékelést is nyújtott a szekciómunkálatokról.

tdk01

Külön öröm volt látni, hogy minden hallgató olyan témát választott magának, ami igazán érdekli. A kutatásokat bemutató előadásokra fejenként 15 perc állt a versenyzők rendelkezésére, amit egy rövid vita követett. Minden előadás egyedi volt, és látszott az összes dolgozaton, hogy komoly munka áll a hátterében.

tdk03

A több esetben nehéz helyzetbe kerülő zsűri a dolgozatok értékelését tartalmi szempontok alapján, az előadás stílusa, a prezentációs anyag kivitelezése, a feltett kérdésekre adott válaszok minősége alapján végezte el. A következő végeredmények születtek:

 

Magyar nyelvtudományi szekció:

Bizottság:

PaedDr. Török Tamás, PhD. – elnök

PhDr. Szabómihály Gizella, PhD. – tag

Jánk István – tag

Eredmények:

1. Bc. Schulcz Patrik (2MBAKm): A standard nyelvváltozat és a nyelvjárás használata egy helyi önkormányzati testületi ülésen Dél-Szlovákiában

konzulens: PhDr. Szabómihály Gizella, PhD.

opponens: PaedDr. Presinszky Károly, PhD.

2. Doležal Tímea (3MSMb): A hivatali nyelvhasználat, és ami mögötte van…

Lakossági vélekedések a kétnyelvű hivatali nyelvhasználatról Felsővámosban

konzulens: PaedDr. Presinszky Károly, PhD.

opponens: PhDr. Szabómihály Gizella, PhD.

3. Csobády Csilla (1MJBIb): Jablonca és Szilice névszemiotikai tájképe

konzulens: PaedDr. Bauko János, PhD.

opponens: Jánk István

 

Magyar irodalomtudományi szekció:

Bizottság:

Dr. habil. PaedDr. Keserű József, PhD. – elnök

Mgr. Petres Gabriella, PhD. – tag

Mgr. Lomboš Kornélia – tag

Eredmények:

1. Bc. Radics Rudolf (1MJBIm): Gasztornómiai motívumok vizsgálata Csabai László Szindbád, a detektív című kötetében

konzulens: Doc. PaedDr. Benyovszky Krisztián, PhD.

opponens: Mgr. Petres Gabriella, PhD.

2. Nagy Nikoletta (2TMAb): Képzelt lények és műfordítói megoldások J. K. Rowling műveinek magyar és szlovák fordításában

konzulens: Doc. PhDr. Németh Zoltán, PhD.

opponens: Mgr. Kázmér Klára

3. Trečka Viktória (3MJETb): A Kalligram kiadó szerepe a kortárs magyar irodalom folyamataiban

konzulens: Doc. PhDr. Németh Zoltán, PhD.

opponens: Doc. PaedDr. Benyovszky Krisztián, PhD.

 

Természettudományi szekció:

Bizottság:

Dr. Vitályos Gábor Áron – elnök

RNDr. Balla István, PhD. – tag

Bauer Zita, mestertanár – tag

Eredmények:

1. Bc. Tóthová Nikoleta: A kiválasztott természetes antibiotikumok fogyasztása a Losonci és Rimaszombati járás 15 és 16 éves diákjainak körében

konzulens: doc. RNDr. Jurík Tünde, PhD.

opponens: RNDr. Balla István, PhD.

2. Dobri Ladislav: Az egészségnevelés népszerűsítése weboldalak segítségével

konzulens: doc. RNDr. Jurík Tünde, PhD.

opponens: RNDr. Balla István, PhD.

 

Areális tanulmányok szekciója:

Bizottság:

doc. PhDr. Anna Zelenková, PhD. – elnök

Mgr. Dominika Hlavinová Tekeliová, PhD. – tag
PaedDr. Magdaléna Hrbáček, PhD. – tag

Mgr. art. Štefan Timko, PhD. – tag

Eredmények:

1. Bc. Miroslava Lecová (2. évf./Mgr.): Interpretácia románu D. Fulmekovej Konvália

konzulens: prof. PhDr. Tibor Žilka, DrSc.

opponens: PhDr. Ján Gallik, PhD.

2. Jana Micháliková (1. évf./Bc.): Etnické stereotypy v dielach P. Rankova a D. Kapitáňovej

konzulens: Mgr. Hana Guzmická

opponens: doc. PhDr. Zuzana Vargová, PhD.

3. Bc. Anita Kováčová (2. évf./Mgr.): Etnografický pohľad na židovské sviatky

konzulens: PaedDr. Magdaléna Hrbáček, PhD.

opponens: Mgr. art. Štefan Timko, PhD.

 

Regionális idegenforgalmi szekció:

Bizottság:

Ing. Gabriel Duka – elnök

PaedDr. Eva Lehoťáková, PhD. – tag

Mgr. Sándor Zsuzsanna, PhD. – tag

Eredmények:

1. Barbora Profietová: Dopyt návštevníkov bratislavského hradu po suveníroch

konzulens: Ing. Terézia Repáňová, PhD.

opponens: PhDr. Zuzana Palenčíková, PhD.

2. Viktória Tóthová: Parky tmavej oblohy a ich využitie v cestovnom ruchu

konzulens: PhDr. Zuzana Palenčíková, PhD.

opponens: Ing. Lucia Hrubalová, PhD.

3. Dominika Krnáčová: Jazdecká turistika na strednom Slovensku

konzulens: PhDr. Zuzana Palenčíková, PhD.

opponens: Ing. Ľudmila Mazúchová, PhD.

További résztvevők:

Petra Koňová: Rozvoj kreatívneho cestovného ruchu na Slovensku

konzulens: PhDr. Zuzana Palenčíková, PhD.

opponens: Ing. Terézia Repáňová, PhD.

Mindenkinek gratulálunk!

Varró Csilla

160x600 bannerMOTPFay

 

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 01, Nitra

tel: +421 37 6408 853

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it.

I understand