Az Őszi Ifinapok belső szemmel – avagy hogyan éli meg az elnök…

Egy évvel ezelőtt ért az a megtiszteltetés, hogy a Juhász Gyula Ifjúsági Klub tagjai megválasztottak vezetőjüknek, a szervezet elnökének. Nagy örömmel fogadtam a lehetőséget, de tudtam, hogy óriási kihívás áll előttem, hatalmas felelősség egy ilyen funkció elvállalása.

Egy csapat élén állni sosem könnyű, viszont olyan emberekkel voltam/vagyok körülvéve, akikkel öröm ezt a „terhet” cipelni.Egy hét sem telt el a tisztújító gyűlés után, s jött a felismerés – az elnökségem alatt ünnepli a Jugyik megalakulásának 55. évfordulóját, és az én tisztem lesz megszervezni az ünnepséget. Az elnökséggel és az akkori tagsággal már akkor nekiültünk összeállítani a programot, megkezdődtek az előkészületek. Észre sem vettük, megjött a tél, majd a tavasz s végül a nyárelő. A komolyabb készülődés ekkor indult be: az alelnökeimmel közösen tisztáztuk a programokat (ami persze azért az utolsó pillanatig alakult), helyszíneket foglaltunk, grafikát terveztünk, előadókat, zenészeket hívtunk.

A legnagyobb feladatnak számomra mégis a régiek, a Legendák felkeresése volt. Ebben sokat segítettek nekünk azok, akik ezt az utat egyszer már bejárták – az 50-es évforduló szervezői. Sok tíz-száz meghívó kiküldése után izgalommal vártuk és fogadtuk a válaszokat. Libabőrös élmény volt hallani a meghatódott hangokat a telefonban, a régi történeteket, az örömöt, a nosztalgiát egy-egy hívásnál.

Telt-múlt az idő, s elérkezett a szeptember. A szervezésbe bevontuk az összes régi és új tagot, akik új ötletekkel álltak elő, kikristályosodott előttünk az eseménysorozat lebonyolítása. Ki-ki elvállalta a neki tetsző feladatot, bekapcsolódott a munkálatokba. Nagy izgalommal vártuk, hogy jöjjön végre a „szülinap”. Eljött. Hamarabb, mint gondoltuk volna. Izgultunk és vártuk, mi születik meg abból, amit sok fáradalmas munkával megalkottunk. Megszületett. S milyen szép lett!

A nyitó program egy kerekasztal-beszélgetés és táncház volt, ahol több Jugyik-generáció találkozott egymással. Az ifjú gólyáink az első sorból figyelték azokat, akik nemcsak megálmodták, de meg is valósították az elképzelésüket: azt, hogy Nyitrán legyen egy közösség, ahol a magyarok találkozni tudnak. S a két véglet között ott voltak azok, akik egyengették a klub útját, s legjobb tudásukkal együtt adták át a szervezet vezetését a következő nemzedéknek. Közéjük tartozunk mi is – könnybe lábadt szemmel ismertük fel ezt a tényt. Rengeteg történet elhangzott, hol komoly hangulat lengte be a teret, hol kacagás töltötte meg élettel a Tanácsadási és Szolgáltatási Központ nagytermét. Rengeteg tudás és tapasztalat hangzott el az örök jugyikosok tolmácsolásában, amelyek örökérvényűek egy ilyen szervezet működtetésében. Az emlékezés után Zagiba Tamás rántott vissza minket a jelenbe, ő nyitotta meg a táncházat mesemondással. A talpalávalót a Bicskás zenekar húzta, Répássy Ivett és Kristóf Bálint pedig bevezetett minket a néptánc rejtelmeibe – nemcsak a lábunkat, de a kezünket, sőt a kettőt egyszerre is megtanultuk használni. A hangulat remek volt, ahogy az lenni szokott, a résztvevők egy közös nótázás után hagyták el a termet.

Kedden, az Őszi Ifjúsági Napok programjához híven, magyar bulival folytattuk az eseménysorozatot. Ha már szülinap, ahhoz egy jó buli is tartozik, ahol a kiváló hangulatot DJ Peternek köszönhettük. Minden várakozásunkat fölülmúlta ez az esemény – rekord számú látogatottság, reggelig tartó buli lett az eredmény. Nyitra egyik legnagyobb diszkóját sikerült megtöltenünk élettel, erővel, magyar közösséggel. Azt hittük, nem lehet már ettől teljesebb az örömünk, de ez csupán a második nap volt a héten...

A harmadik nap a művészeté volt. Slam poetrytól lett hangos a Mariatchi, s ami még fontosabb – magyar hangoktól lett zajos a kocsma, hiszen rengeteg ember érdeklődését keltette fel a program. Ez annak a bizonyítéka, hogy a fiatalok nemcsak a bulizást, de ezt a fajta kikapcsolódást, művelődést is támogatják, szeretik. Egy felvidéki és négy magyarországi slammer lépett színpadra, hogy megmutassa, milyen is ez a műfaj. A közönség tetszését mi sem fejezhette volna ki jobban, minthogy ráadáskört könyörögtek ki, amit az előadók szívesen vállaltak. Remek hangulatban telt ez az este is, külön öröm volt számunkra, hogy a hely tulaja egy új magyar csapost is biztosított számunkra.

Csütörtökön újból nosztalgiáztunk, a célközönség azonban most a korábban itt lakó kollégisták voltak. A Šedivý László Református Szakkollégium (ismertebb nevén a „Magyarintri”) egyik részében még néhány évvel ezelőtt nem nyomda működött. A Parókia (ez volt a becsületes neve) a fiúk által lakott rész volt, bár ma már kevesen tudnak erről. A korábban itt élt társaságnak szenteltünk egy napot, az újbóli találkozásoknak, nevetésnek, örömnek, sztorizgatásnak. A kollégium vezetője, Ficzere Tamás lelkipásztor is nagyon díjazta ötletünket, ő maga nyitotta meg az estét. Mesélt a nyitrai református magyarság történetéről, Šedivý Lászlóról és a kollégium megalakulásáról, történetéről. Szép számmal összegyűltünk, főképp az egykori, de jelenlegi lakók is. Néhol rácsodálkozva, néhol összenevetve hallgattuk a történeteket. Ezt a felvezetést a „parókiás fiúk” által hozott képek vetítése, majd a krónikából való felolvasás követte. Rengeteg történet előjött, kiváló hangulat uralta az egész estét. Szinte hihetetlen volt számunkra az egész – látni a vidám szempárokat, a találkozás örömét. Ez az este bizonyította azt, hogy a személyes találkozások és beszélgetések még mindig sokkal többet érnek egy-két üzenetváltásnál.

A hét megkoronázása a pénteki jubileumi hagyományos bál volt. Az utolsó nap. Szolid díszítés, nagy tánctér, remek zenekar, mókás fotósarok, ízletes ételek, fantasztikus emberek, családias hangulat. Egy nagy családdá váltunk péntekre. Bár a Legendákkal nem szórakozhattunk (persze hétfőn azért ebből is kijárt annak, aki ott volt), de mi, fiatalok, Nyitráról és az ország legkülönbözőbb pontjairól összegyűltünk és ünnepeltünk. Ünnep volt nem csak körülöttünk, de bennünk – a szívünkben is. Ünnepeltünk, hiszen 55 éve, 1964-ben valami megmozdult Nyitrán. Ünnepeltük azt, hogy nem csak akkor mozdult meg, de azóta is mozgásban van ez a közösség – láttatjuk magunkat. Itt vagyunk. S ha a következő 55 évben is legalább ilyen jó kezekbe kerül a Juhász Gyula Ifjúsági Klub, itt is maradunk!

Rendkívüli áldás volt számunkra, számomra megélni ezt a hetet. Amikor vége lett, üresség helyett azt éreztem, teljes vagyok. Megtelt a szívem örömmel, alázattal, hálával. Hirtelen lett vége, hihetetlenül lett vége. Köszönöm a kis csapatomnak, hogy nem mögöttem, de mellettem álltak. Köszönöm nekik, hogy olvasták a gondolataimat, hogy mindig mindent valahogy sikerült megoldani. Köszönöm Nektek, hogy végigcsináltuk. Megcsináltuk! Híven mottónkhoz:

„Ragyogjon a tudás, a művészet,
és ünnepünk legyen az élet.”

Csobády Csilla
3MJBI15b