Szlovák szájjal, magyar szívvel                     

Antal Réka a közép-európai areális tanulmányok program hallgatója, aki magyar környezetből érkezett, mégis egy szlovák tanítási nyelvű szak mellett döntött.

A vele készített interjú során többek között arról érdeklődtem, miért döntött e szak mellett, valamint, hogyan boldogul magyarként.

A te szakod nem sokak által ismert, hogyan találtál rá? Első perctől fogva tudtad, hogy ezt szeretnéd tanulni, vagyvoltak más opcióid?

Alapiskolás korom óta Budapestre szerettem volna menni tanulni és történész szerettem volna lenni. 2020-ban érettségiztem és bizony jól összekuszálta a terveimet a pandémia. Egy hetem volt arra, hogy gyorsan döntsek, melyik szlovákiai egyetemre jelentkezem. Ekkor találtam rá erre a szakra. Érdekesnek találtam, bár úgy voltam vele, hogy ha mégsem tetszene, akkor majd váltok. Néhány hónap után teljesen magába szippantott és már meg sem fordult a fejemben, hogy váltsak. Rájöttem, hogy mindent megtalálok itt, ami igazán érdekel – ez pedig a történelem, az irodalom, a kultúra és a művészetek.

Magyar anyanyelvű diákkéntmagyar tanítási nyelvű gimnáziumból jöttél egy szlovák tanítási nyelvű szakra. Voltak nehézségeid emiatt? Illetve - ha jól tudom - plusz nyelveket is kellett választanotok az évek során. Hogyan élted meg ezeket a “nehezítéseket”?

Szinte teljesen magyar környezetből érkeztem. A szlovák nyelvet az iskolában, azon kívül csak nagyon ritkán használtam. Féltem attól, hogy mi lesz majd velem, ki fogom-e tudni magamat fejezni helyesen. Aztán rájöttem arra, hogy meg kell merni szólalni, mondani kell, még akkor is, ha akadnak nyelvtani hibák, vagy éppen nem jut eszembe valamelyik szó, mert így tudom tökéletesíteni a tudásomat.

Egy közép-európai és egy világnyelvet kellett választanunk. Ezek az én esetemben a lengyel és angol nyelv lett. Az angol nem volt újdonság, hiszen alapiskolás korom óta tanultam a nyelvet. Nagyon szeretek új nyelveket tanulni, úgyhogy kalandként éltem meg, hogy választani kellett egy közép-európai nyelvet is. Nagyon örülök neki, hogy az alapokat és néhány kifejezést megtanulhattam lengyelül is.

Az iskola mellett te nagyon sok mindennel foglalkozol. Mesélsz ezekről kicsit?

Igyekszem kivenni a részemet a szülőfalunk (Palást) egyházi és kulturális életéből, ha kell akár szervezőként is. Szeretek a színfalak mögött dolgozni és látni a vendégek, a fellépők és a nézők arcán a mosolyt, hogy jól érzik magukat nálunk. A II. Rákóczi Ferenc Alapítvány felvidéki segédreferense is vagyok, kiveszem a részemet a Magyarságismereti Mozgótábor szervezéséből, az erre beérkező pályázatok értékeléséből és elbírálásából. Különböző esszéíró pályázatokon is részt szoktam venni íróként, amelyek általában a kisebbségi létről, a helytörténelemről, az anyanyelvünk és kultúránk megőrzéséről szólnak.

Melyik eddigi sikeredre vagy a legbüszkébb?

Minden egyes apró sikeremre és fejlődésemre büszke vagyok függetlenül attól, hogy milyen nagyságúak, mert minden egyes lépés afelé vezet, hogy megtaláljam a helyemet a világban és elérjem a céljaimat.

A mesterképzésre már beadtad a jelentkezésed. Eljátszottál a gondolattal, hogy a doktori képzésen is reszt vegyél?

Igen, a mesterképzésre már beadtam a jelentkezésemet és izgatottan várom, hogy mit fog adni ez a plusz két év. A doktori képzéssel kapcsolatban, pedig csak annyit tudok mondani, hogy nem szeretek nagyon előre tervezni. Úgyhogyv ki tudja mit hoz még a jövő.

Lauko Ronald, kétnyelvű ügyvitelszervező, 2. évfolyam
Fotó: Peter Bednár