Lezajlott a Legere Irodalmi Verseny 2. fordulója

A XII. Legere Irodalmi Verseny 2. fordulója november 7-én került megrendezésre a Nyitrai Konštantín Filozófus Egyetem Pedagógia Karának előadótermeiben.

A szervezésben aktívan részt vettek a Közép-európai Tanulmányok Karának oktatói, doktoranduszai és ötödéves hallgatói. Az előző forduló 24 csapata kísérő pedagógusaikkal együtt most is nagy elánnal érkezett meg a megmérettetésre.

A megszokottakhoz hűen N.Tóth Anikó tanárnő moderálásával sor került az ünnepélyes megnyitóra, melyen ismertették a 2. forduló menetét. Ezután a diákok megkapták a  versenyfeladatlapokat, és nekiállhattak azok kitöltésének. Ezen a fordulón Petőfi János vitéze, illetve a kortárs irodalomban mgjelenő Petőfire reflektáló szövegek szerepeltek a házi olvasmányok között. Ez idő alatt Petres Csizmadia Gabriella tanárnő, a Közép-európai Tanulmányok Karának oktatója egy kreatív foglalkozást tartott a kísérő tanárok, egyetemi oktatók és hallgatók számára. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy tanárnőnk megalkotott egy izgalmas műveltségi táblajátékot, mely nagyszerűen alkalmazható Madách Imre Az ember tragédiája című művének élményszerű tanórai feldolgozására. Az interaktív foglalkozás után a diákok és kísérő tanáraik felfrissülhettek a számukra biztosított büfé szolgáltatásaival.

A szünet után a résztvevők meghallgatták Forgács Miklós drámaíró, dramaturg „A dics kitisztul” c. előadását, mely Az ember tragédiája színpadra állításának hagyományait tekintette át 1883-tól 2024-ig. Mindenki nagy figyelemmel követte a színháztörténeti előadást, nemcsak mert érdekes és figyelemfelkeltő volt, hanem azért is, mert a következő fordulón az előadásból is lesznek feladatok.

Ezt követően Petres Csizmadia Gabriella tanárnő ismertette a forduló tesztjének megoldókulcsát, és felhívta a versenyzők figyelmét a következő megmérettetés kritériumaira.

A Legere december 8-án tovább folytatódik egyetemünkön.

Szeretettel várjuk a versenyző csapatokat Szlovákia minden tájáról a zárófordulóra is!

XII Legere 2 01

XII Legere 2 02

XII Legere 2 03

Kovács Rebeka és Jenei Máté ötödéves magyar szakos hallgatók, a verseny szervezői
Fotó: Hajabács Zsuzsa

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 01, Nitra

tel: +421 37 6408 853