A KETK hallgatói az OTDK-n

otdk 2015

Április 8-a és 10-e között került megrendezésre a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia. A rendezvény helyszíne ezúttal Pest volt, ahol a Humántudományi Szekcióban közel 500 pályamunka mérettetett meg

egymással.

A határon túlról érkezőket már 7-én szeretettel várta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Egy rövid regisztráció és szálláselfoglalás után volt szerencsénk megtekinteni az Iparművészeti Múzeum két kiállítását. Nagy érdeklődéssel figyeltük a halasi csipke gyűjteményt, valamint a tárlatvezetést Az ősi Kína kincsei című kiállításra. Az est utolsó pontjaként egy hangulatos étterembe vezéreltek minket, ahol ismerkedéssel összekötve fogyasztottunk el a vacsorát. Másnap, szerda délelőtt egy ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Konferencia. A megnyitón elhangzó beszédek után a Mandragora Consort szórakoztatott minket egy rövid műsor erejéig. A tagozati ülésekre szerdán délután és csütörtökön egész nap került sor, ahol jobbnál jobb, színvonalas előadásoknak lehettünk szem- és fültanúi.

A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemet három diák képviselte a megmérettetésen: a harmadéves Inczédi Lilla Ekecs- Apácaszakállas keresztneveit vizsgálta, a negyedéves Pál Edina szókészleti jelenségeket hasonlított össze Tajtin és Ceredben, és a végzős Tirinda Katalin a Holmes változóról tartott előadást. Számunkra sokat jelentett, hogy az egyetemünk tanárait is láthattuk a konferencián, név szerint Bárczi Zsófia, N. Tóth Anikó és Vančo Ildikó tanárnőket, valamint Benyovszky Krisztián, Kozmács István és Presinszky Károly tanár urakat.

Programok nélkül egyik este sem maradtunk, szerdán az Álomzug Társulás Ghenti Guidó c. előadása mosolyogtatott meg minket, csütörtökön a Boldog Özséb Színtársulat mutatta be a Borka asszony és György deák c. darabját, ezt követően pedig a Veszelka Kommandó koncertjét hallgattuk meg. A hét utolsó napján került sor az eredményhirdetésre és a díjátadó ünnepségre, melyet a búcsúzkodás, a hazautazás követett. Úgy gondolom, a többi résztvevő nevében is elmondhatom, hogy a szervezők lenyűgöző programokkal színesítették a Budapesten töltött napjainkat. Véleményem szerint nagyon élvezetes és tartalmas négy napot tudhatunk magunk mögött, amelyből sokat tanultunk, tapasztalatot szereztünk, érkékes emberekkel ismerkedtünk meg, és nem utolsó sorban bemutattuk a szakmai zsűri előtt a dolgozatunknak, amelybe sok energiát fektettünk.

Bátorítani szeretnék mindenkit, hogy ne halassza el az alkalmat, készítsen el egy TDK-dolgozatot, mérettesse meg magát különböző szinteken, és találkozzunk 2017-ben a XXXIII. OTDK-n, amelyre immár Pécsett kerül majd sor.

Pál Edina

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 01, Nitra

tel: +421 37 6408 853