Emlékeim Nyitráról

Az iskola és a tanulás az egyik legfontosabb helyet képviselik nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek életében is. Feladata, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat. Nem lehet minden tudást csak a tankönyvekre bíznunk, a pedagógusnak a saját tudását is bele kell adni a tananyagba, erkölcsi magatartásával is példát kell mutatnia.

A pedagógusi munkát a csendes esőhöz lehet hasonlítani,

amely jó sokáig tart. Az a szerencsés diák, aki a tanulmányai során több olyan pedagógussal találkozik, akik tetteikkel, cselekedeteikkel méltó példát mutatnak neki, és egész életre szóló hatást gyakorolnak rá. Sokan emlékszünk olyan tanítókra, akiket szerettünk, példaképinknek tartottunk, mert megéreztük megértésüket a tanítványa iránt. Ugyanis nem „vizet prédikáltak, s közben bort ittak“.

A pedagógusok nem könnyű, ámde gyönyörű feladatot látnak el. Megtanítanak a körülvevő világ elfogadására, a szabályok és törvényszerűségek, szokások, erkölcs befogadására, a világ megismerésére. Nemcsak „ledarálják“ a tananyagot, hanem gyermekszeretetükkel közel kerülnek a tanulók lelkivilágához. Vonatkozik ez főleg a kisebb gyermekeket oktatókra, akik alakítják, formálják, nevelik őket, megalapozzák a tanulás, tudás iránti szeretetet.

Most, amikor volt iskolánk, a nyitrai magyar pedagógusképzés 55. évfordulóját ünnepli és meghívta a régi alma materbe, „Véndiák Találkozóra“ a diákjait, megragadom az alkalmat, hogy gratuláljak az évforduló alkalmából a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara minden pedagógusának, és egyben megköszönjem, hogy azok közé a pedagógusok közé soroltak, akik 2015. április 30-án átvehetik a megtisztelő aranydiplomát. Hadd idézzem Ady Endre sorait a Vén diák üdvözlete című verséből:

„Zilahra menjen ez a félig-síró,
Félig-vidor ének.
Vén, kóbor diák küldi könnyek között
Az ősi Schola fő-magisterének. ...

... És úgy állok én, mint te: lombtalanul
S még emlékem sincsen.
Másokért élünk, mi mindig csak adunk:
Így rendelte el ezt a Végzet-Isten. ...“

No, azért nekem van egypár emlékem: jó is, rossz is. A rosszak között megtalálható a vizsgák előtti drukk (vagy talán az is hozzátartozik az oktatáshoz?). Egy kellemes, sokszor visszatérő emlékem (többek között) a következő. Az 1963-as évben Nyitrán két főiskola működött: a pedagógiai és a gazdasági. A két főiskola között a diáknapon futballmérkőzés volt. A pedagógiai főiskola diákjai közül négy első ligás futballista játszott (Nyitra abban az időben első ligát rúgott), a gazdaságiból egy. A mérkőzés végére, melyet a pedagógiai főiskola 4:0 arányban megnyert,  „elszabadult a pokol“.  Mi, a pedagógiai kar diákserege, a stadionból tömegesen a „hnojári prehrali“-t  skandálva, kezekben meggyújtott újságokkal hömpölyögtünk végig a főutcán. Azt elhagyva befordultunk a gazdasági főiskola utcájába az internátus elé, ahol már a földön téglából ki volt rakva a mérkőzés eredménye, a 4:0. A 0-ba beledobáltuk az égő újságokat, és skandáltuk az ismert szöveget. Azonban a gazdasági iskola diáksága sem hagyta annyiban a dolgot. Megrohamoztak és elzavartak minket a diákszállásunkra. A sikeres menekülés után a nyitott ablakokon keresztül dobáltuk egymást a kezünk ügyébe akadó „fegyverekkel”: tűzvédelmi fecskendőkkel, gyümölccsel, tojással. Persze a rendőrség sem nézte tétlenül az esetet. Mindkét táborból elfogtak néhány diákot, és véget vetettek a küzdelemnek. Az őrsre vitt diákokat még aznap hazaengedték az őrszobáról. Szerencsére nem volt semmi komoly következménye az ügynek. Különben a két főiskola diákjai jó viszonyban voltunk. Ha egyik vagy másik főiskola táncmulatságot rendezett, kölcsönösen meghívtuk egymást. Az összetűzésig minket, a pedagógusdiákokat „hegedűsöknek“ hívtak, ugyanis az első évfolyamban kötelező hegedűórája volt mindenkinek, és ha mentünk a kollégiumból az iskolába, sokszor a hegedűtokkal a vállunkon, egyes sorban mentünk végig a járdán. Ettől kezdve viszont a nevünk „tűzoltók“ lett.

Sokéves pedagógiai munka után állíthatom, hogy jó szakmai képzés nélkül az ember elveszett, nem tud boldogulni. Ma is büszke vagyok arra, hogy a Nyitrai Pedagógiai Főiskola diákja voltam.

Mgr. Matyi Dezső