20. Jubileumi ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetem

szorolap BI.2

FELHÍVÁS

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM NYÁRI EGYETEM 2015. PROGRAMJÁRÓL

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem ötödik alkalommal, a 15 éves sikeres múlttal rendelkező BUDAPESTI NYÁRI EGYETEM folytatásaként rendezi meg

a határon túli magyar anyanyelvű egyetemi hallgatók számára az

20. Jubileumi ELTE KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAR NYÁRI EGYETEM
c. programot

2015. július 7. - július 11. között.
(érkezés július 6., távozás július 13.)

A Nyári Egyetem mottója:

EGYSÉGBEN A TUDOMÁNY

A program célja:

A szervezők lehetőséget kívánnak biztosítani arra, hogy a hazánk határain kívül élő fiataljaink az anyaországban anyanyelvükön képezhessék tovább magukat, szaktárgyuk egy-egy speciális területén. Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék magyar ajkú diákjait, továbbá a Kárpát-medencén túli diaszpórából érkező magyar anyanyelvű hallgatókat is várjuk Magyarország legnagyobb és első számú kutatóegyeteme által kifejezetten nekik szervezett kurzusaira. A szakmai képzésen túl széles körű kulturális programok szervezésével biztosítjuk, hogy megismerhessék a város nevezetességeit, valamint bepillantást nyerhessenek a pezsgő budapesti diákéletbe. A nyári egyetem munkanyelve a magyar.

A Nyári Egyetem az előző évekhez hasonlóan négy szekcióba várja a jelentkezőket:

Jogtudományi szekció, Természettudományi szekció, Humántudományi szekció, Informatikai szekció

Részvételi feltételek:

A részvételre kétféle módon, teljes támogatott és teljes költségtérítéses formában nyílik lehetőség. A jelentkezők közül előnyt élveznek azok a hallgatók, akik először látogatnak el a Nyári Egyetemre.

Támogatott részvétel:

A támogatott részvételi lehetőség biztosítása a benyújtott elektronikus pályázatok alapján történik differenciáltan, elsősorban tanulmányi, szakmai teljesítmény figyelembevételével, kizárólag a 2014/2015-es tanév II. félévében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező pályázók részére.

Jelentkezni a Nyári Egyetem honlapján (http://nyariegyetem.elte.hu/) lehet.

Költségtérítéses részvétel:

A költségtérítéses részvételi lehetőség biztosítása a benyújtott elektronikus pályázatok alapján történik érkezési sorrendben. Kizárólag költségtérítéses formában tudjuk fogadni a már végzett, a 2014/2015-es tanév II. félévében hallgatói jogviszonnyal nem rendelkező hallgatókat, illetve ELTE-s öregdiákokat.

A pályázatuk alapján a támogatott keretbe nem kerülő résztvevők – amennyiben vállalják azt – szintén költségtérítéses formában vehetnek részt a nyári egyetemen. A költségtérítéses formára jelentkezők számára a jelentkezésnek nem kell tartalmaznia az utolsó két lezárt félév tanulmányi átlagát. A költségtérítés teljes összege: 22.600 Ft, mely tartalmazza a szállást, a napi kétszeri étkezést (reggeli és ebéd), valamint az előadásokon való részvételt. Nem tartalmazza az utazási költségeket, a kirándulás költségét és a délutáni szabadidős programokon való részvétel díját.

Jelentkezésnek tartalmaznia kell:

-          a jelentkező nevét,

-          személyes adatait (lakcím, születési név, útlevélszám – magyar állampolgárok személyi igazolvány számát is megadhatják útlevélszám helyett),

-          index másolatát,

-          melyik évfolyamra jár(t),

-          melyik egyetemen (volt) hallgató – ezt a végzetteknek is ki kell tölteniük,

-          utolsó két lezárt félévének tanulmányi átlagát.

 

Kérjük, hogy a jelentkezéseket legkésőbb 2015. június 19-ig adják le kizárólag elektronikus úton.

A jelentkezési felület elérhető az alábbi linkről, az adott szekció menüpontjai között: http://nyariegyetem.elte.hu

Keressen minket Facebookon is:

www.facebook.com/groups/elte.karpatmedencei.nyariegyetem/

Kapcsolat:

Rektori Kabinet

Nemzetközi Iroda

e-mail:

Az egyéb felmerülő költségekről a résztvevőknek kell gondoskodniuk.

 

Budapest, 2015. április 28.

A Nyári Egyetem 2015. szervezőbizottsága

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 01, Nitra

tel: +421 37 6408 853