Ünnepelünk és emlékezünk

Ünnepelünk és emlékezünk. Az 55 év egy emberöltő mellett hosszú, de a teremtés távlatából parányi szegmense a létezésnek. A bölcselet szerint a történelem, amikor a múltra veti fényét, a jelent is megvilágítja. Fordítsuk vissza a történések kerekét, s ma még jobban figyeljünk oda a magyar nemzeti kisebbségi sorsunkat alakító eseményekre, mert ezek a jövő megalapozásai.

A nyitrai magyar pedagógusképzés múltjáról részletes beszámoló már a 45. évforduló alkalmából közreadott kiadványokban a Fórum Intézet publikációiban is megjelent, valamint a szakmai és napi sajtóban is. Ez alkalomból egészítsük ki ezeket néhány körülménnyel, amelyek közepette e parányi fénysugár világosságot, reményt hozott kisebbségi lelkületünkbe.

1959-et írtak, amikor hatalmi döntések nyomán megszüntették az addigi alapiskolai pedagógusképzést, és helyette minta szerint létrehozták a Pedagógiai Intézeteket az alsó- és felső tagozatos tanítók képzése számára. A magyar nyelvű pedagógusképzés megoldására Szlovákiában ekkor valójában három lehetőség kínálkozott. Első lehetőség a magyar nyelvű pedagógiai gimnáziumokra és pedagógusképző főiskolai tagozatokra építve létrehozni egy önálló magyar pedagógiai intézetet. A második lehetőség a hatalom számára a magyar nyelvű tanító- és tanárképzés teljes megszüntetése volt, hiszen ehhez elég lett volna az alakuló pedagógiai intézetek hatásköréből kihagyni a magyar nyelvű képzést. A harmadik lehetőség a pedagógiai főiskolákon néhány éven át már működtetett, magyar nyelven oktató tagozatok mintájára egy vagy több intézetben hasonló formában létrehozni a magyar tagozatot.

A magyar nemzeti közösség számára az első lehetőség megvalósítása lett volna az ideális. Eddig nem kerültek elő olyan dokumentumok, amelyek arról tanúskodnának, hogy a magyar kisebbség részéről lett volna ilyen igény, követelés. A második lehetőség hatalmi körökben ugyan feltevődött, de végül mégis a harmadik megoldás mellett döntöttek, és Nyitra adhatott otthont a magyar nyelvű pedagógusképző tagozatnak.

Ezzel kapcsolatban számomra, tanárképzős hallgatóként az első élményt 1960 szeptembere nyújtotta, amikor csalódottan vettük tudomásul, hogy Pozsonyból, az Ifjú Szívekből, a kollégiumokból, a pozsonyi korzóról hiányoznak a csinos magyar tanítójelölt hölgyek. 1963 október 1-jével, 25 hónapos katonáskodás után immár egy jól megszervezett, teljes spektrumú magyar nyelvű tanító- és tanárképző tagozatra léphettem be, amelyhez a mai napig hű maradtam.

Dobos László mondta egyszer, hogy a szlovákiai magyarság kellőképpen nem tudatosítja, hogy mit köszönhet a nyitrai magyar pedagógusképzésnek. A szürke részletek helyett a magyar tanító- és tanárképzés igazi értékét csak úgy véshetjük be lelkületünkbe, ha tudatosítjuk, hogy milyen fontos és nélkülözhetetlen egy nemzeti kisebbség számára az anyanyelvű iskolai oktatás. Egy nemzeti közösség tagjainak likvidálása történhet fizikailag és szellemileg. Mindkettőre találunk elég példát a történelemben, de ma is.

Véleményem szerint azokat, akik a nemzeti kisebbségek anyanyelvi művelődése, anyanyelvének használata ellen vannak, annak megszüntetésén munkálkodnak, valójában e közösségek megszüntetésének, szellemi likvidálásának célja vezéreli. Ne röstelljük ezt így összekapcsolni.

E szemszögből nézve mérhetjük felaz 55 éves nyitrai magyar pedagógusképzés igazi hozadékát, jelentőségét a szlovákiai magyar nemzeti közösség számára. Ennek érzékeltetésére ─ gondolatvilágunkban ilyen alkalmakkor a kinagyított érzelmeknek is szabad teret engedve ─ próbáljon meg ki-ki a saját módján hipotetikusan válaszolni néhány kérdésszerű felvetésre.

Mi lett volna a szlovákiai magyar iskolákkal, milyen sorsra jutott volna a szlovákiai magyar nemzeti közösség, ha a 60-as években nem sikerült volna kiépíteni, működtetni a magyar tanító- és tanárképző tagozatot?

Ti voltatok, leendő aranydiplomások, akik megtöltöttétek a tagozat padsorait első éveiben, éltető erőt adtatok a megerősödéshez. Úgy mint tíz évvel korábban, a szlovákiai magyarság újból ráérzett arra, hogy itt a cselekvés ideje, és bőségesen küldte fiait intézetünkbe. A sors is kegyet volt hozzánk, mert az első tíz évben olyan vezetővel, dékánnal, rektorral ajándékozott meg, aki bölcsen és egyenrangúan igazgatta a magyar tagozatot. Ezért köszönet ott fent Jozef Pastier professzornak.

Mi lett volna a szlovákiai magyar iskolákkal, milyen sorsra jutott volna a szlovákiai magyar nemzeti közösség, ha a 70-es, 80-as évek ún. normalizációs időszakában a nyitrai magyar diákoknak és tanároknak a megszüntetésre ítélt tagozatot ádáz küzdelmek árán nem sikerült volna átmenteni egy reményteljesebb, jobb kor számára? Ezért hálás köszönet azoknak a tanároknak, akik nem hagyták el intézményünket, reménykedve, s ezzel megteremtették az alapjait egy új életre keltésnek.

Mi lett volna a szlovákiai magyar iskolákkal, milyen sors várt volna a szlovákiai magyarokra, ha a rendszerváltást követően nem sikerült volna újból teljesen kiépíteni a magyar tagozatot? Ekkorra már súlyos pedagógushiánnyal küzdöttek magyar iskoláink. Újból a 20 év után visszatérő Jozef Pastier professzor jóvoltából is, három év alatt a nyitrai magyar pedagógusképzés túllépte a 60-as évek szintjét, és minden szakon az iskolák által igényelt számban képezte a szakembereket. Ehhez azonban az is kellett, hogy a közben lecsökkenő magyar főiskolai oktatók sorait új tanárokkal töltsük fel. A szlovákiai magyarság újból, immár harmadszor is ráérzett a kínálkozó lehetőségre, és túljelentkezve megtöltötte a hallgatói és tanári padsorokat.

Ezt követően néhány évre ugyan megtorpant a nyitrai pedagógusképzés lendületes fejlődése, de a már demokratikusabb körülmények nem adtak teljhatalmú lehetőséget a visszafordításához. Sőt, új lehetőségek kapui nyíltak meg, a már éveken át dédelgetett intézményesítés előtt. Az új évezred küszöbén ezt a szlovákiai magyarság ki is használta, sajnos, a bőség kosarához nem éppen egyetértésben, összefogásban érkezett. A sors másodszor is kegyes volt hozzánk, mert éppen ekkor Daniel Kluvanec professzor személyében olyan rektora volt egyetemünknek, aki jogilag szabályszerűen, az erős ellenállás ellenére is, levezényelte a Közép-európai Tanulmányok Karának megalapítását, amelyért hálás köszönettel tartozunk. A magyar nyelven oktató egyetem, kar és tanszékek sorsának irányítása ma már a szlovákiai magyarok, a magyarok kezében van a két állami törvénykezés keretein belül.

Az elmúlt 55 év nemcsak a magyar pedagógusképzésről szólt, hanem ennek kíséretében az emberré formálás tetteiről is. A Juhász Gyula Ifjúsági Klub és az általa szervezett gímesi művelődési táborok sok-sok előadása, önművelő csoportjainak gazdag tevékenysége nem csak a nyitrai diákok egész életre kiterjedő magatartását és szemléletét formálták. Az 1988─1989-es helytállásuk, majd az egyetemen a rendszerváltás levezetése, de az új fakultásra történő belépésük is, ennek nagyszerű bizonyítékai voltak.

Ebből az alkotó szellemiségből emelkedett világhírnévre a Ghymes Együttes, nőtt ki a szlovákiai magyarság több neves személyisége, de a magyar egyetem számos oktatója is.

A nyitrai magyar felsőoktatás 55 év alatt bőségesen rászolgált arra, hogy Dobos László szerint a magyarság méltó elismerését kivívja.

Egy jó nevű egyetem környezetében sikeresen folytatja küldetésének teljesítését, amely mindenekelőtt a kar jelenlegi vezetésének érdeme. Köszönet ezért, de köszönet a háttértámogatásokért is, mindenekelőtt Magyarország sokrétű támogatásáért.

A kar vezetése úgy döntött, hogy az első két év végzőseinek aranydiplomát adományoz, azzal a szándékkal, hogy ennek üzenete átszálljon minden jelenlegi és volt nyitrai magyar hallgatóra itt a földön és a mennyben is. Kívánunk nektek, kik pedagógusképzésünk megalapozói voltatok, továbbra is jó egészséget és örömteli aranydiplomás életet.

Engedtessék meg, hogy a 10 évvel ezelőtti gondolatokkal fejezhessem be:

Köszönet szóljon erről a helyről mindenkinek, aki nyitrai pedagógusképzésünk és magyar nyelvű felsőoktatásunk résztvevője, támogatója volt, támogatója a jelenben és a jövőben is. A sors kegyes volt hozzánk, hogy ezen alkotás részesei lehettünk, és intézményünk, a Közép-európai Tanulmányok Karának alapítását, beindítását elvégezhettük.

Az utánunk jövő generációkra bízzuk, hogy védjék, őrizzék, fejlesszék tovább olyan akarással, szorgalommal és lelkesedéssel, mint azt mi tettük.

Mert nyitrai pedagógusképzésünk 55 éves történetének megélése alatt előttünk lobogtak Deák Ferencnek az 1861-es országgyűlésén elhangzott gondolatai:

Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahordják: de amiről a nemzet félve szenvedésektől, önmaga lemond, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges.

Megköszönöm minden jelenlevőnek, hogy megtisztelte ünnepségünket, és kérem a mindenhatót, őrködjön rajtunk, nyitrai magyar felsőoktatásunkon úgy, mint eddig.

László Béla   

Elhangzott 2015. április 30-án, a nyitrai magyar pedagógusképzés 55 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.