Érvényesülés szakmán belül és kívül” – 5. rész

Beszélgetés Szüllő Viktóriával, a regionális idegenforgalom szak végzett hallgatójával

Milyen szakot végzett az egyetemen?

-          A nyitrai Közép-európai Tanulmányok Karán tanultam, a Regionális idegenforgalom szak hallgatója voltam. Azért választottam ezt a szakot, mert mindig is érdekelt az utazás, a földrajz, szerettem emberek között lenni, ami a turizmusban elkerülhetetlen, ezenkívül szerettem volna nyelveket tanulni.

-          Friss diplomásként milyen lehetőségeket kínált a munkaerőpiac?

-          Miután a KeTK-en befejeztem a bakkaleurátusi tanulmányaimat, a pozsonyi Ekonómiai Egyetem Turizmusmenedzsment szakjának hallgatója lettem, így csak diákmunka keretein belül kerestem állást. Az alapképzés elvégzéséhez szükséges szakmai gyakorlatnak köszönhetően a pati Wellness Hotel marketing osztályán kínáltak állást, ám ezt a lehetőséget a tanulmányaim folytatása miatt vissza kellett utasítanom.

-          Jelenleg mivel foglalkozik?

-          Jelenleg az egyetem mellett egy autószalon eladás részlegének vagyok a tagja, amely során – bár a munkaköröm nem kötődik közvetlenül a turizmushoz – számos alkalommal kamatoztatni tudom a kliensekről és a marketingről tanultakat.

-          Hogyan tudja hasznosítani a felsőoktatásban tanultakat?

-          A KeTK-en tanultakat szinte nap mint nap hasznosítani tudom jelenlegi tanulmányaim során is, gyakran visszakeresem a jegyzeteimet, és igénybe veszem őket a mesterképzésben tanultak kiegészítéséhez. A szakmai gyakorlat alatt szerzett tapasztalatok is számos pozitívummal jártak, egyrészt belekóstolhattam, hogy miről is szól ez a szakma valójában, másrészt könnyebb úgy tanulni a turizmus egyes ágazatairól, hogy némileg belelátok a napi gyakorlatba.

-          Mik a jövőbeli tervei?

-          Elsődleges célom a mérnöki titulus megszerzése, továbbá az egyetemen tanultakat hasznosítva szeretnék hozzájárulni szülővárosom, Komárom turizmusának fejlesztéséhez. A diplomamunkám is erre a témára épül.

-          Köszönöm a beszélgetést!

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 01, Nitra

tel: +421 37 6408 853