Beszélgetés irodalmi folyóiratok szerkesztőivel

Egy rendhagyó irodalomórára került sor 2018. október 15-én a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara egyik tantermében. A szervező és moderátor, N. Tóth Anikó különböző irodalmi folyóiratokból hívott szerkesztőket az egyetemünkre. A köszöntőből kiderült, hogy az esemény

egy beszélgetéssorozat harmadik része: tavasszal a költészet és a magyar próza napja alkalmából már megvalósult egy-egy író-olvasó találkozó. A tanárnőtől azt is megtudtuk, hogy a mostani rendezvény a szerkesztők munkájának megismerése, az olvasás és irodalom népszerűsítése céljából került megszervezésre.

A beszélgetés elején N. Tóth tanárnő bemutatta a folyóiratok munkatársait: Száz Pált, a Kalligram szerkesztőjét, Mizser Attilát, az Irodalmi Szemle főszerkesztőjét és Hizsnyai Zoltánt, az Opus főszerkesztőjét, aki egy Hévízen tartott előadásról toppant be hozzánk az utolsó (utáni) pillanatban. A beszélgetés során sok érdekes kérdés felmerült: Hogyan ismerkedtek meg a lappal a jelenlévő munkatársak? Ki egyengette útjukat? Hogyan lesz a szerzőből szerkesztő? Mi a feladata egy szerkesztőnek? Sőt: Van-e rivalizálás a lapok közt? A válaszok kifejtése mellett mindhárom szerkesztő röviden bemutatta a képviselt folyóiratát. Mizser Attila elmondta, hogy az Irodalmi Szemle ebben az évben a 60. évfolyamába lépett, és idén került először megszervezésre egy olyan alkotótábor, ahol lehetőség nyílt a szerzők és szerkesztők személyes találkozására. A főszerkesztő a lap online felületét is bemutatta. Hizsnyai Zoltán az Opus folyóiratról beszélt, amely kéthavi rendszerességgel jelenik meg, online felülete még félkész állapotban van. Száz Pál, a Kalligram szerkesztője érdekességként kiemelte, hogy a lap borítója az első megjelenéstől kezdve azonos. A folyóirat még nem rendelkezik online felülettel.

A folyóirat-bemutatón részt vevő hallgatók kétnyelvű ügyvitelszervező és magyar szakos diákok voltak, akik nagy figyelemmel kísérték a rendezvényen elhangzottakat. A beszélgetés hangulatosan telt, amit a hallgatók és az előadók is egyaránt élveztek. A moderátor zárszóként felhívta a közönség figyelmét, hogy aki lát magában rátermettséget, tehetséget, merjen kibontakozni, és lépjen ki a nyilvánosság elé, próbáljon szerencsét, hiszen ezek a szerkesztők is fiatal szerzőként kezdték pályájukat.

Horváth Ágnes Edina, 1. Mbak16m

A kozonseg 868x579

Beszelgetes 868x579

Irodalmi lapok 868x579

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 01, Nitra

tel: +421 37 6408 853