Országos sikert értek el népmesemondó hallgatóink Gombaszögön
Immár 13. alkalommal várták Gombaszögre a mesemondás szerelmeseit, 2023. június 5–6. között került megrendezésre az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos fordulója. Az idei megmérettetésen a Közép-európai Tanulmányok Kara hallgatói is részt vettek.
A szervezők elmondása szerint a versenyt nagy érdeklődés és a színvonal emelkedése jellemezte. A Kárpát-medence egyik legnagyobb mesemondó találkozójának tekinthető rendezvényt a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia közösen szervezte meg. A szervezők színes programokkal készültek, hiszen a mesemondás mellett különböző kézműves foglalkozásokon, daltanuláson, táncházon vehettek részt a Gombaszögre érkezők. Hétfő este Paár Julcsi Hangoló: Kerekerdő mesekoncertje varázsolt vigadalmat a völgybe, míg a keddi díjátadót megelőzve a Kuttyomfitty Társulat szórakoztatta a közönséget Háry, a 70kedő obsitos c. előadásával.
A nyitrai hallgató a következő gyönyörű eredményeket szerezték:
Aranysávos minősítés:
Pivoda Vivien (magyar nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom tanári szakos hallgató)
Tóth Kitti (óvodapedagógia szakos hallgató)
Ezüstsávos minősítés:
Csáky Máté (magyar nyelv és irodalom – zene tanári szakos hallgató)
Bronzsávos minősítés:
Pinke Vivien (óvodapedagógia szakos hallgató)
Emellett Tóth Kitti különdíjban részesült, aki a szakmai zsűri jóvoltából részt vehet a 4. Kuttyomfitty Meseudvaron Ekecsen.
A hallgatók hálásak az egyetem támogatásáért, Petres Gabriella tanárnő mentorálásáért, illetve a szervezők adta lehetőségekért.
Így volt, mese volt, igaz volt.
Tóth Kitti